A békés Európáért

“A minden évben megrendezett Európa-nap (május 9.) az európai béke és egység ünnepe. Ezen a napon a történelmi jelentőségű „Schuman-nyilatkozat” évfordulóját ünnepeljük. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között. Schuman új európai intézmény felállítását szorgalmazta abból a célból, hogy az összefogja és irányítsa a kontinens országainak szén- és acéltermelését. Az intézményt létrehozó szerződés aláírására egy évvel később került sor. A mai Európai Unió kialakulását a Schuman-javaslattól számítjuk.” (europa.eu)

Mindenkinek van véleménye Európáról. Van, aki a sokszínűséget, a hegyeket, tengereket látja benne. Van, aki a nyelvek sokféleségére, a lehetőségekre, az összefogásra, míg mások a hatalomra, a félelemre, a fenyegetettségre, a kiszolgáltatottságra gondolnak.

Ha Európára gondolok, akkor a határvonalakkal keretezett térkép-részleten kívül a béke, a szeretet és az elfogadás szavak ötlenek fel bennem. Az utóbbi időszakban gyakran sötét gondolatok keringenek Európa jelene és jövője körül. Leginkább a félelem és a fenyegetettség az, ami szerepet kap a híradásokban, a közbeszédben.

Hiszem azt, hogy a gondolataink meghatározzák a szavainkat, a szavaink a tetteinket, és mint felelős felnőtt, hiszem, hogy a gyermekeink jövőjéért feladatunk  a békét, a békés gondolatokat választani.  Nem csak az európai országok lakóinak biztonságát érintő, leginkább politikai vonatkozású ügyekben, hanem a családon belül kinyilvánítható békesség jelenlétére is gondolok. Minden a kicsiből nő nagyra.

Ha a felnőtt azt a példát mutatja a gyermeknek, hogy attól, mert valaki kinézetben vagy igényszintben más, mint a számunkra megszokott, vagy esetleg tőlünk eltérő adottsággal érkezett a világra, ám attól még szerethető, elfogadható és támogatható, akkor ez a szemlélet ivódik a gyermekbe, ilyen szemüvegen keresztül fogja látni a világot, ilyen gondolatokkal átszőve alakítja a saját értékrendjét, rendezi a kapcsolatait, építi a saját világát.

A béke nem csak a nemzetek közötti kapcsolatban kívánható, hanem az országhatárunkon belül is. Nem a fotelforradalmárok általi, virtuális közösségi oldalakon kinyilvánított gyűlölködő békevágy az igazi, hanem az, amit akkor gondolok és teszek, amikor nem lát senki sem. Vajon békével fogadom, hogy mások másképp gondolkodnak? Engedem, hogy különbözzenek tőlem? Tiszteletben tartom mások határait?

Fontos, hogy szabadon beszélhessek az érzéseimről, a gondolataimról – megtorlás nélkül. Szabadon húzhasson fel miniszoknyát egy fiatal nő – anélkül, hogy rettegjen attól, hogy megerőszakolják. Nyugodtan sétálhassak egyedül sötétedés után – félelem nélkül.  A béke nem csak azt jelenti, hogy nem török más életére, hanem azt is, hogy jót kívánok másoknak, nem beszélek csak azért, hogy mást sértsek, vagy azért, hogy kierőszakoljam tőle, hogy azonos állásponton legyünk.

Nem tartom igaznak, ha a béke nevében hatalmi játszmát játszanak, bántanak, zsarolnak, erőszakoskodnak. Ha azt mondják, értem tesznek kárt bennem. Erőszakkal nem lehet békét tartani, hiszen az erőszak minden esetben erőszakot szül. Ha nem ott, és ugyanazon felek között csap vissza, akkor majd ott fog utat törni magának, ahol a legkisebb ellenállás érzékelhető.

Ha nincs béke a szívekben, akkor nehéz továbbadni a következő generációnak azt, hiszen a gyermekeink nem abból tanulnak, amit mondunk nekik, hanem azt teszik, amit látnak tőlünk, az lesz az alap, amiben felnőnek. Ha nincs az életünkben jelen az összefogás, a segítőkészség és támogatás, akkor hiába várjuk, hogy a következő generáció legyen innovatív, gondoskodó, erőszakmentes, türelmes és szeretetteljes.

A félelemkeltés és annak fenntartása helyett jobb lenne a szeretet kifejezését, az önmagunkba, és a jó sorsunkba vetett hitet, a fenntartható élethez elengedhetetlen természet tiszteletét továbbadni. Megmutatni gyermekeinknek az ok-okozati összefüggéseket, a nézőpontok különbözőségének elfogadásából fakadó előnyöket, a külsőségekre helyezett hangsúly helyett a valódi emberi értékek elismerését. Megtanítani a jó példán keresztül a pozitív beszéd, a dicsérő szavak jelentőségét, az őszinte, szeretetteljes kommunikáció eredményét.

Ha a békére vágyunk, akkor először nekünk kell tenni érte. Magunkban, a családunkban, a tágabb közösségünkben. Minél többen teszünk így, annál nagyobb az esély, hogy béke marad Európában.