Összeírás Csongrád megyében is

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az agráriumban tevékenykedő gazdaságok helyzetének feltárása érdekében gazdaságszerkezeti összeírást hajt végre 2016. június 1-jei időponttal „Agrárium 2016” címmel. Az összeírás célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, a gazdálkodók és az Európai Unió részére.
A sajtótájékoztatón Dr. Laczka Éva, a KSH elnökhelyettese, Kocsis-Nagy Zsolt, a Szegedi főosztály főosztályvezetője, Barakonyi Anita, a Szegedi főosztály osztályvezetője, Tóth Péter, a KSH Vidékfejlesztési, mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztály, vezető szakértője vett részt.
Dr. Laczka Éva ismertette a friss és a 2013-as adataikat, melyben kiemelte, hogy „egy fejlett országnak megfelelően Magyarországon a mezőgazdaság aránya a GDP-ben 4 %”. Arra hívta fel a figyelmet – egy táblázat kapcsán –, hogy miért is fontos ez az összeírás:
##audio:2793##
Az adatfelvétel két szakaszban történik. Elektronikus úton, 2016. május 15-29-e között van lehetőség a válaszadásra egy online felületen. Ezt követően a kérdőíveket összeírók közreműködésével − tablettel vagy laptoppal − lehet kitölteni 2016. június 1. és július 15-e között. A felmérés az ország 1442 településének kijelölt mintakörzeteiben található mintegy 600 ezer címre terjed ki.
„A KSH szeretné felhívni az Agrárium 2016 mezőgazdasági összeírásban érintettek figyelmét arra, hogy kiemelten ügyeljenek a pontos adatszolgáltatásra, hiszen a hazai és Európai Uniós döntéshozók a keletkezett eredmények alapján tudnak olyan új támogatási formákról dönteni vagy a meglévőket bővíteni, amelyek a hazai gazdálkodók számára kedvezőek” – mondta el Tóth Péter, a KSH Vidékfejlesztési, mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztály vezető szakértője. A részleteket hallgassa meg a szakértőtől:
##audio:2794##
Az idei összeírás egyik újdonsága, hogy a kiemelt jelentőségű mezőgazdasági termelést végző egyéni gazdaságok kizárólag elektronikusan szolgáltathatnak adatot. Mintegy 50 ezer támogatásban részesülő, mintakörzetbe került egyéni gazdaságnak ugyancsak lehetősége lesz az adatszolgáltatás ezen formájára. Aki él ezzel a lehetőséggel, ahhoz már nem látogat el összeíró. Az internetes adatszolgáltatás május 15-e és 29-e között lehetséges, melynek tudnivalóiról előzetesen tájékoztatást kapnak az érintettek. Az elektronikus kérdőív csak ebben az időszakban érhető el a www.ksh.hu oldalon. Az ilyen formában kitöltők között nyereménysorsolást is tartanak, mondta el Tóth Péter:
##audio:2795##
Fontos hangsúlyozni, hogy megyénkben 169 összeíró végzi majd a munkát, akik kérés nélkül kötelesek igazolni magukat igazolvánnyal. Így 140 ezer háztartás számíthat a becsöngetésre, azonban ha igazolvány nélkül érkezik az összeíró, akkor az nem a KSH embere, vagy nem szakszerűen jár el!
A megyénkre vonatkozó sajátosságokat Barakonyi Anita, a Szegedi főosztály osztályvezetője ismertette. Elmondta, hogy a Dél-alföldi régióban ez 140 ezer háztartást érint, a megye 60 településéből 46-ot. Valamint a kitöltés lehetőségeiről is tájékoztatott:
##audio:2792##
A felmérés másik újdonsága, hogy „papírmentes”, azaz június 1. és július 15. között az összeírók elektronikus eszközökkel, tabletekkel, laptopokkal járják a körzeteikben számukra kijelölt gazdaságokat és így végzik az összeírást. Az adatfelvétel többek között kiterjed a használt földterületre, az állatállományra és a munkaerőre vonatkozó kérdésekre. A felmérés fontos eleme az úgynevezett gazdaságküszöb, mivel a küszöb alatti méretű földterület, illetve állatállomány nem minősül gazdaságnak, így ezekről a háztartásokról csak néhány alapinformációt rögzítenek.
Gazdaságnak minősül az a háztartás, melynek 2016. június 1-jén a művelésben tartott területe (szántó, konyhakert, gyümölcsös, szőlő, gyep, erdő, halastó, nádas), művelési áganként, vagy együttesen legalább 1500 m2, vagy a gyümölcsös, illetve szőlőterülete külön-külön vagy együttesen legalább 500 m2. Az üvegház, illetve fóliasátor esetében 100 m2 a határ, míg a gombatermesztésre használt területnél 50 m2.
Az állatállományra vonatkozóan a határ egy nagyobb élőállat (szarvasmarha, sertés, ló, juh, kecske, bivaly), vagy 50 baromfi (tyúk, lúd, kacsa, pulyka, gyöngyös), ill. 25-25 házinyúl, prémes állat, vágógalamb, vagy 5 méhcsalád. A felsoroltakból már egy feltétel megléte esetén gazdaságról beszélünk. Ugyancsak gazdaság az az adatszolgáltató, aki a felmérést megelőző egy évben mezőgazdasági szolgáltatást végzett.
Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, így az érintettek számára a válaszadás kötelező.
További információk a KSH oldalán.
G.