Jól haladnak a művelődési házzal

Korom András – Csanádalberti
132 millió forintos kormányzati támogatást kapott még tavaly a helyi önkormányzat művelődési ház építésére.
Régi álom valósul meg a kistelepülésen, hiszen a közbeszerzési eljárást elnyerő Bodrogi Bau Kft. februárban fogott neki, hogy megépítse a faluból eddig hiányzó művelődési házat. A leendő közösségi tér a templom mellett, azaz a Fő utca 26. szám alatt, de az idősek otthona mögötti telken épül meg.
A helybéliek komfortérzetét növelő épületet a tervek szerint idén októberben avatják majd fel – közölte Csjernyik Zoltán. A község polgármestere kérdésünkre elmondta. hogy azért nem a templom melletti utcafrontra épül a művelődési ház, mert az így takarásba került volna. A belső telken – melyet nem csak a Fő utca felől lehet majd megközelíteni – azonban kivilágítják, így szembetűnően látszani is fog.