Trianoni határkő a város főterén

Orgonaszőnyeg, virágeső és egy sok ezer fős ünneplő embertömeg fogadta 1941 május 1-én a Délvidékről hazatérő hódmezővásárhelyi katonákat városunk főterén. A Hunyadi János 9. Honvéd Gyalogezred III. zászlóalja néhány nappal korábban csatolta vissza ugyanis a királyi Magyarországhoz Szabadka városát.
A vásárhelyi bakák mintegy hadiereklyeként magukkal is hozták a településnél egykor állott trianoni határkövet, melyet fel is állítottak a Kossuth téri első világháborús emlékműnél.
Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté
Erre a napra, valamint a második válgégés magyar hőseire emlékeztek ma délelőtt Vásárhely belvárosában a Történelmi Vitézi Rend helyi képviselői.
A hagyományőrző egyesület tagjai felidézték a hetvenöt évvel ezelőtti eseményeket, a bácskai, a drávaszögi és a muravidéki harcok történéseit, majd felállították és megkoszorúzták a békediktátum verte, majd a magyar honvédek által kidöntött E 497-es sorszámú határoszlopot, pontosabban annak egy hiteles másolatát.
Az ünnepi főhajtást barantások és díszegyenruhába bújt lovas huszárok sorfala, valamint a Városi Fúvószenekar játéka kísérte.