Porok, pirulák és kristályok egy szegedi legénylakásban

Alufóliába és önzárós tasakokba csomagolt fehér port, valamint különböző tablettákat és kristályos anyagokat találtak a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói egy házkutatás során két helybeli fiatalnál – adta hírül a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kábítószer-gyanús anyagokat az egyenruhások lefoglalták, a fiúkat pedig őrizetbe vették.
A rendőrségi közlemény szerint munkamegosztás volt a két – tizenkilenc, illetve huszonegy éves – fiatal között: az egyikük árulta a drogot, míg a társa az ehhez, valamint a porciózáshoz szükséges helyet biztosította.
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
C. Balázs és P. Dániel ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A hatóságok kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.
A rendőrségi vizsgálat során egy harmadik – húszéves – szegedi férfival szemben is indult egy nyomozás; ellene kábítószer birtoklás gyanúja miatt.