Lisztesek felvidéki kalandjai

Második alkalommal nyert az intézmény a Határtalanul pályázaton.

A tavalyi évben Erdélybe látogathattak, az idén pedig Lévára, Galántára, Nagyszombatra, Pozsonyra látogattak el április 18. és 21. között.

Illetve végigkövették Kodály népdalgyűjtő útját, és megtanultak néhány felvidéki népdalt. – Nagyon sok tanulónk nem járt még külföldön, így már maga az utazás is egy élmény volt, valamint a hegyek is nagyon tetszettek a diákoknak. A helyiek nagyon barátságosak voltak, ami szintén meghatározó élmény volt mindannyiunknak – tudtuk meg Magyar Andrea igazgatóhelyettestől.

A szerdai napon a projektzáró foglalkozáson vett részt a 39 hetedik osztályos tanuló.

A diákok saját maguk által készített power pointos bemutatókon mutatták be a Felvidék nevezetességeit társaiknak, köztük a hatodikosoknak, akik szintén a Határtalanul program keretén belül utaznak Erdélybe.

ÉR.

