Megnyílt a Glorius Vigadó

Gajáta Fanni – Makó
Megnyílt a Glorius Vigadó az egykori Úri Kaszinó majd MHSZ székház épületében. Az első komolyabb rendezvényén is túl van az impozáns épület, ugyanis az idei Best of Makó díjátadónak és a Vállalkozók Estjének is otthont adott a Vigadó.
Bodrogi Ferenc, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezetője a díjátadó előtt kiemelte: szeretnék, ha újból felélednének a régi nagy mulatságok az épületben. Reméli, egy új közösségi térrel gyarapodott a város.
Bodrogi Ferenc a Best of Makó díjátadón.
– Egyre többször jönnek hozzánk, hogy nálunk szeretnék az esküvőjüket tartani. Emellett mi is egyre sűrűbben szervezünk élő zenés, táncos bálokat, estéket. Azonban a szálloda foglaltsága miatt egyre nehezebb megszervezni ezeket a rendezvényeket úgy, hogy a vendégek pihenését ne zavarjuk – mondta Gergely Gábor igazgató. – Ezzel a fejlesztéssel minden szempontból előrébb léptünk – tette hozzá.
A Vigadó alsó szintje egyelőre átalakítás alatt áll, azonban a felső emeletén egy 160 négyzetméteres díszterem található, amely ideális bármilyen esemény fogadására.
Fotó: Mágori Dániel.
– Abban bízunk, hogy egyre több makói megtalálja a szépséget és a boldogságát nálunk: akár céges, akár családi találkozó alkalmából. Itt olyan színvonalas szolgáltatást szeretnénk nyújtania szállodai szobáinkkal összekapcsolva, ami idáig nem volt elérhető a városban – mondta az igazgató.