Betett a pici kamat a közalapítványnak

Korom András – Makó
Az alacsony betéti kamatok miatt kényszerlépésbe került a makói képviselő-testület által alapított, a SZIGNUM-ot és diákjait, valamint a Marosmenti Idősek Otthonát támogató Luczay Aurélné Kiss Aranka Közalapítvány. A közalapítvány tőkéje ugyanis 2014. október és 2015. szeptember között ugyanis csupán 8 ezer 366 forint kamattal gyarapodott, mindeközben a könyvvizsgálói díj 30 ezer, míg a banki költségek 16 ezer forintot tettek ki.
Az akkor a Kálvária út 122/a. szám alatt lakó Luczay Aurélné Kiss Aranka még 1995. május 4-én kelt végrendeletében kötelezte a makói önkormányzatot, mint örökösét, hogy hagyatéka a városra eső részéből hozza létre a közalapítványt.
A kuratórium tagjai: Mátó Erzsébet elnök, néhai Csehné Kerekes Éva, Kelemen Lajosné és Páliné Brunner Éva már tavaly tájékoztatták minderről a képviselő-testületet.
A képviselők szerdai ülésükön döntenek arról, hogy a tavaly év végén 4 millió 291 ezer forint tőkével rendelkező közalapítvány megszüntetik, s annak megmarad vagyonát fele-fele arányban átadják – a névadó végakaratának megfelelően – a SZIGNUM-nak, illetve a Marosmenti Idősek Otthonának.
A makói önkormányzat, a Városgazdálkodási Nkft. jogelődje, a Makói Kommunális Nkft., és a Makó-Belvárosi Szent István Király Plébánia egyébként még 1991-ben létrehozta a SZIGNUM-ot támogató Makói Szent István Egyházi Iskoláért Alapítványt, mely céljai hasonlóak a Luczay Aurélné Kiss Aranka Közalapítványéval. A jelenleg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott Batthyányi utcai Marosmenti Idősek Otthonában pedig nem működik alapítvány.
Ha a testület megszavazza az előterjesztést, akkor Farkas Éva Erzsébet polgármesternek kell kezdeményeznie a közalapítványt megszüntető nemperes eljárást a Szegedi Törvényszéken.