Szálltak a pofonok Algyőn
Az Algyői Falunapok zárásaként, vasárnap rendezték meg a Pofonpartit az Algyői Faluházban, ahol 68 versenyző lépett a szorítóba és 11 egyesület képviseltette magát.

A mérlegelés után bemelegítés, majd bemutató mérkőzések következtek. A jókedv már az elejétől fogva megalapozott volt, a megjelent szülők, érdeklődők szenzációs, egy igazi bokszmérkőzéshez illő hangulatot keltettek.

A pofonparti célja, az utánpótlás korú fiatalok, a kezdő versenyzők versenykörülményekhez való szoktatása, különösebb tétnélküli, de versenykörülmények közötti bokszoltatása, valamint az ökölvívás népszerűsítése.

A versenyzők védőfelszerelésben játszották mérkőzéseiket, így viseltek fejvédőt, ágyék védőt, a hölgyek pedig mellvédőt is.

A Pofonparti mérkőzéseit nézve pedig egy KFT dal jutott eszünkbe, íme:
Sz.Viktor

