Szomszédokból lett egy pár Apátfalván

Gajáta Fanni – Apátfalva
Bár még április 14-én már töltötte be a 90. életévét Sóki György, csak ma délben ünnepelte meg családjával ezt a kerek évszámot. Gyuri bácsit nem csak a születésnapja, hanem a névnapja alkalmából is köszöntötték. Az idős férfi kicsit rosszul hall, ezért vette át a szót tőle az élettársa.
– 20 éve vagyunk együtt Gyurival, miután mindketten megözvegyültünk. Közvetlen szomszédok vagyunk máig is – árulta el Jani Károlyné Erzsébet, az ünnepelt élettársa. Erzsike nénitől megtudtuk, hogy párja három és fél évet volt fogságban, majd – miután visszakerült Apátfalvára -, a földműveléssel foglalkozott.
Gyuri bácsinak két testvére, illetve egy lánya és egy fia született, azonban nem tartják vele a kapcsolatot. Erzsi néninek már unokái és dédunokái is vannak, akik sűrűn látogatják őket.
– A tata csak egész nap üldögél, amíg én főzök, mosok, takarítok. Két háznál van ám munka – árulta el nevetve Erzsi néni. – Gyuri mindent megeszik, nem válogat.
A szépkorú férfit az apátfalvi önkormányzat köszöntötte 90. születésnapja alkalmából. Szekeres Ferenc polgármestertől és Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármestertől ajándékkosarat, illetve Orbán Viktor miniszterelnök és az önkormányzat köszöntőlevelét kapta ajándékul.