Ovisok tavaszköszöntő gálája

Albert Barbara – Makó
A Makói Óvoda szervezésében nagycsoportos gyerekek produkcióit tekinthette meg az érdeklődő közönség ma délelőtt. A műsorokat két részben adták elő az óvodások. Főként néptánc és gyermekjátékok szerepeltek a programban, de a labdarúgás sem maradt ki a repertoárból.
– A 19. alkalom a mai gála, s ez már hagyománynak számít. Közel 150 gyermek mutatkozik be a ma. Az óvodások egész évben néptánc foglalkozásokon vettek részt és előadják, amit eddig tanultak. A négy óvodaházunkból szerepelnek gyermekek. A Kassai utcai, az Erdélyi püspök utcai, a Kálvin téri és a Hold utcai óvodák tagjai lépnek fel – fogalmazott Kotroczóné Mátó Éva, az Erdélyi püspök utcai óvoda intézményvezető-helyettese.
A Bozsik-programon belül – a képzett óvodapedagógusok segítségével – a gyerekek megismerkedhetnek a labdarúgás alapjaival. A tehetséggondozó foglalkozásokon pedig játékosan sajátíthatják el az önkifejezés és a közösségépítés alapjait.
Az óvodások rendkívül fegyelmezetten és derűvel az arcukon mutatták be a műsorukat. Mindenki nagyon élvezte a Tavaszköszöntő gálát.
A gálán készült további képeink a galériában itt és itt láthatók.