Százezrekbe fáj a kóbor ebek befogása

Korom András – Magyarcsanád
Évente több százezer forintos kiadást jelent a község területén a kóbor ebek befogása. Ugyan azt a makói gyepmester végzi, ám az ebeket végül a Konrád Lorenz Állatvédő Egyesület veszi gondozásba, s végül kutyánként az számlázza le a 15-15 ezer forintot, az eb állatorvosi vizsgálata, féregűzése, oltása, csippel való ellátása fejében.
Farkas János, Magyarcsanád polgármestere portálunknak elmondta, az ügyet már a legutóbbi kistérségi társulási ülésen is tárgyalták, ahol kiderült, nem csak az által vezetett községeknek jelentenek anyagi terhet is a gazdátlanul kóborló kutyák, hanem hasonló cipőben jár a többi kistelepülés is. A közös megoldásról egyelőre még nem döntöttek, arra a következő ülésen térnek vissza.
– Egyeztettünk már ez ügyben a szomszédos Apátfalva polgármesterével is, hiszen a két összeépült településen közös ez a probléma. Ráadásul nincs differenciálva az ebek begyűjtése, azaz ha egy kóbor kutyát gyűjtenek be egy alkalommal akkor 15 ezer forintról, de ha tízet, akkor már 150 ezerről küldik a számlát. A kóbor kutyák befogásáról a Konrád Lorenz egyesülettel kötöttünk megállapodást, csak azután derült ki, hogy ez ilyen anyagi terhet ró a településre. Még az is elképzelhető, hogy valaki helyben indít egy vállalkozást, s olcsóbban végzi el az ebek befogását, s elhelyezését – vázolta a helyzetet a magyarcsanádi polgármester.
Farkas János hozzátette: minden kis önkormányzat a Konrád Lorenz egyesülettel kötött a kutyákkal kapcsolatban hasonló megállapodást, mint ők. – Akkor úgy gondoltuk, hogy a makói gyepmester befogja és elviszi a kutyákat, s majd ők elszámolnak az állatvédő egyesülettel az altató lövedékkel, a szállítás díjával és minden egyéb költséggel együtt. Kiderült, hogy ezért végül mi kaptuk meg a számlát, a gyepmesteri telepet fenntartó Makói Városgazdálkodási Kft-től. A társulási ülésen azt szerettük volna elérni, hogy bővítsék a makói gyepmesteri telepet, ehhez a társulásban résztvevő önkormányzatok hozzájárulnának, s kérnénk, hogy havonta legalább egyszer minden településen jelenjen meg az ebbefogó, fogja be a kutyákat és ne kelljen ezért plusz díjat fizetni. A javaslatot Farkas Éva Erzsébet is támogatta, ahogy a többi térségi polgármester is.
Farkas János szerint egyébként az utóbbi időben azért szaporodtak el a kóbor kutyák a faluban, mert a január elsején életbe lépett törvény szerint nem szabad láncon tartani az ebeket, kennelt kell építeni nekik. Ennek a költségét azonban sokan nem vállalják, vagy egyébként sem törődnek a kutyáikkal.