10 millióból épül ovi-foci pálya

Korom András – Makó
A város alpolgármestere elmondta, az önkormányzat 2014-ban már adott be egy ezzel kapcsolatos pályázatot, de akkor nem nyert. A város nemrégiben frissítette ezt a pályázatot az Ovi-Foci Alapítványnál, immár eredményesen.
A Kálvin téri óvodában már épül, s heteken belül használható is lesz a 12×6 méteres műfüves pálya, mely a focizáson kívül alkalmas lesz többféle labda- és ügyességi játékra is. A kirepülő labdától a fémvázra oldalt és felül kifeszítendő háló véd majd.
Czirbus Gábor hozzátette, a város ezzel is támogatja a sportra és az egészséges életmódra való nevelést, mely így már annak a több száz óvodásnak is könnyen elérhető lesz, akik a két szomszédos óvodába járnak. A 150 ezer forint híján 9 millió forint értékű pálya építésére 7 millió forint TAO-s pályázatot nyertek, ehhez a makói önkormányzat március 30-i ülésén 2 millió 850 ezer forintos önerőt biztosított.