Patkány-gate: Mucsit tanúként idézte a rendőrség

Korom András – Makó
Tanúként kívánja meghallgatni Mucsi Tamást, a Demokratikus Koalíció választókerületi elnökét a vásárhelyi redőrkapitányság, ezért küldött neki idézést jövő keddre.
Mucsi Tamás minderről a facebook profilján számolt be, ahol közzétette magát az idézést is. Azt írta, hogy telefonon kellett megkérdeznie, hogy milyen ügyben, s csak ebből derült ki, hogy a patkányozos kommentje miatt indult eljárás miatt.
Mucsi Tamás maga tette közzé a hírt a Facebookon.
Mint arról korábban beszámoltunk Mucsi Tamás korábban szintén a Facebookon reagált patkányozós kommentekkel Farkas Éva Erzsébet polgármester, a Magyar Időknek adott interjújára. A pártelnök a Makó Híradónak korábban azt hangsúlyozta, a bejegyzést magánemberként tette, nem a pártja vagy annak (megyei) elnöksége nevében. Portálunknak adott interjújában azt mondta, a kommentet azért írta, mert erősen felháborodott a polgármester nyilatkozata azon részén, melyben Farkas Éva Erzsébet azt mondta, hogy a választások után rendkívüli körülményeket talált az új városvezetés a városháza főépületében, mely egyes helyiségeiben patkányok rohangáltak.
A bejegyzést azonban eltávolította, miután Czirbus Gábor alpolgármester sajtótájékoztatót tartott. Mucsi ellen becsületsértés alapos gyanúja miatt végül Bálint-Hankóczy Beatrix jegyző, a makói polgármesteri hivatal vezetője tett feljelentést a makói kapitányságon.
Az, hogy a tanúkihallgatást nem itt, hanem Vásárhelyen tartják, azt jelenti, hogy a makói kapitányság elfogultságot jelentett, így került az ügy a szomszédos városba.