Vízmű-gate: a rendőrség bekérte az iratokat

Korom András – Makó
A makói közvélekedéssel szemben nem aludt el a Makó-Térségi Viziközmű Kft. átvilágítása után tett feljelentést követő nyomozás. Abszolút megbízható forrásaink szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya bekérte a Kft-től mindazokat a 2008-2014 között keletkezett iratokat, melyek az Aqua-Komplex Kft., a Reparátor 99 Bt., illeztve a Vízcsepp 98 Bt. és a Víziközmű Kft. szerződéseit, megbízásait dokumentálja.
Mint arról többször is írtunk – az átvilágítás szerint – ez volt az a három a cég dolgozói, illetve a vezetők rokonai által létrehozott gazdasági társaság, melyeknek – a város gyanúja szerint – olyan feladatokat szerveztek ki, melyeket a Viziközmű Kft. is el tudott volna végezni, ráadásul a munkavégzéshez felhasznált gépek is a Makó-Térségi Viziközmű Kft. tulajdonát képezték.
Értesülésünk szerint a rendőrség arra is kérte a Kft-t, hogy nyilatkozzon, hogy 9, a fenti társaságok tulajdonosai közé tartozó személy, munkavállalói voltak-e a Makó-Térségi Viziközmű Társaságnak, s ha igen mettől meddig és milyen beosztásban.
Mint emlékezetes Farkas Éva Erzsébet polgármester tavaly május 22-én jelentette be, hogy ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, miután a Makó-Térségi Viziközmű Kft. átvilágítása során kiderült, hogy a makói és a környező önkormányzatok tulajdonában lévő cégnél 2011 és 2013 között hatalmas összegeket fizettek ki kevés kiválasztottnak jutalomként és prémiumként, illetve a cég dolgozói vállalkozásába szerveztek ki olyan munkákat, melyeket a kft. is el tudott volna végezni.
Az ügyben sokáig hallgató Medgyesi Pál volt vezérigazgató később egy tévéműsorban azt mondta, hogy úgy vezette a céget, ahogy azt (a térség polgármestereiből álló) taggyűlés meghatározta, azok döntöttek az ő fizetésemeléséről és prémiumáról is. És csak azokat a munkákat szervezték ki, melyeket a vízmű gazdaságosan nem tudott elvégezni.
A Legfőbb Ügyészség a hozzá eljuttatott feljelentést, áttette a makói ügyészségre, mely elfogultságot jelentett, így azzal jelenleg a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség foglalkozik. Miután a nyomozás egyszer már meghosszabbított határideje februárban lejárt, az ügyészség május 23-ig is meghosszabbította a nyomozást.