60 külföldi diák a SZIGNUM-ban

Gajáta Fanni – Makó
Ötnapos nemzetközi találkozónak ad otthont a Szent István Egyházi Általános Iskola. A 60 külföldi vendég hétfő reggel már bemutatkozott egymásnak zászlajukkal, himnuszukkal és iskolájukkal. Ennek a hétnek egy fontos üzenete is lesz.
– Az egész projektnek az a célja, hogy szembesítsük a gyerekeket az iskolai zaklatásnak, bántásnak, piszkálódásnak a tényével és annak a jelentőségével, hogy ezt nem szabad tűrni se áldozat, se passzív személő részéről – avatott be minket Csapóné Mátó Mónika, a SZIGNUM nyelvi munkaközössége és a magyar delegáció vezetője. – A legjobb megoldás, ha megelőzzük ezt azzal, hogy szeretetképes légkört alakítunk ki és kellő magabiztosságot csepegtetünk a gyerekekbe – tette hozzá a szervező.
Az elkövetkező öt napban még nagy jelentősége lesz a táncnak és a zenének is. A ma estére táncházzal készülnek a szervezők, ahol a magyar mellett a finn, a német, a török, a szlovák, a portugál és az angol delegáció is bemutatja saját néptáncát.
A diákok könnyű helyzetben vannak külföldi társaikkal, hiszen az angolul remekül megértetik magukat. Szűcs Péter, az intézmény igazgatója elmondta, a külföldi iskolák tanulóival Skype-on keresztül tartják a kapcsolatot.
– Ez rendszeresen folyik, több osztályunkban. A gyerekek különféle témákkal készülnek egymásnak, tanáraik segítségével. Ez a fajta kommunikáció nagyban segíti az iskolánkban folyó idegen nyelvi oktatást – mondta az intézmény igazgatója.
A találkozó első napjáról készült további képeink a galériában láthatók.