Megőrzött emlékek

A holokauszt magyarországi áldozatainak szombati emléknapjához közeledve Hagyomány, közösség, sors. Fejezetek a magyarországi zsidóság történetéből címmel rendezett konferenciát pénteken az Emlékpont. Mint azt köszöntőjében Miklós Péter intézményvezető kifejtette, a közgyűjtemény fontosnak tartotta, hogy ne csak a holokausztról és a zsidóság kollektív tragédiájáról essen szó, hanem arról is, hogy bár a zsidó közösségek nyelvileg, kulturálisan és vallás szempontjából is különböztek a többségi közösségtől, mégis integráns és koherens részét képezték a magyar társadalomnak.

A tanácskozás előadóit és vendégeit Erdélyi Miklós, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, aki azt is hangsúlyozta, hogy a vidéki zsidóság nélkül nem létezik magyar zsidóság és köszönetet mondva a konferencia megszervezéséért kijelentette, hogy örömmel venné a hitközség további hasonló rendezvények megtartását.

A konferencia levezető elnöki feladatait ellátó Verebélyi Kincső professzor asszony kijelentette: saját szakterületének, a néprajznak a kutatói nem tárták fel megfelelően a vidéki zsidóság életét, bár még – szinte túl a huszonnegyedik órán – van még lehetőség arra, hogy a mai fiatalok megismerhessék ezt az etnográfiailag is fontos területet.

Urbancsok Zsolt, a makói levéltár vezetője előadásában a hagymaváros zsidóságának történetét kutató munkájába engedett bepillantást, bemutatva, hogyan váltak szerves részeivé a helyi közösségnek a 18. században betelepült zsidó családok. Mint elmondta, váratlan eredmény volt számára, amikor kiderítette, hogy a levéltári iratok tanúsága szerint több esetben hiteleztek jómódú keresztény személyek zsidó polgártársaiknak, mint fordítva, azonban hozzátette, hogy a zsidó kereskedők gyakorta biztosítottak hitelt a vásárlóiknak.

A kiskunfélegyházi történelemtanár, Nagy István a kecskeméti zsidóság történetét mutatta be előadásában. Mint elmondta, a zsidóság beilleszkedését jelentette, hogy sok család magyarosította nevét, azonban az 1882-es tiszaeszlári vérvádper kapcsán feltört politikai antiszemitizmus ártalmára volt az együttélésnek.

Czingel Szilvia, a Centropa Alapítvány munkatársa egy 2006-ban, Hódmezővásárhelyen rögzített interjú alapján mutatta be a Szegeden élt Glück Lipót családja életét. Glück Ilona Vásárhelyen mondta el, hogyan telepedett le családja Szegeden és elmesélte, hogy a kereskedő Glück Lipót később a házukban krémsajtot gyártó üzemet is létrehozott. A sajátmárkás terméket gyermekeinek fotójával a szegedi mozielőadások előtt vetített reklámfotóval népszerűsítette a –ma leginkább így mondanánk – vállalkozó, akinek felesége a szegedi belvárosi házuk udvarán libát nevelt, hogy biztosan kóser húshoz juthasson a család.

A zsidóság helyzete a magyar társadalomban 1848/49-ben megváltozott, hiszen addig türelmi adót fizettek a helyi közösségek a földesúrnak, amelyet egy rendelet eltörölt – ismertette előadásában Miklós Péter. Az Emlékpont intézményvezetője kifejtette: mivel a törvények a zsidóság számára korlátozták a földtulajdon- és ingatlanszerzést, ezért a családok gyermekeiknek olyan hivatást igyekeztek biztosítani, amellyel – ha erre szükség volt – a kontinens bármely részén megtalálták számításukat. Így a kutatások szerint a zsidóság lélekszámát meghaladó arányban képviseltette magát a mérnökök, orvosok és jogászok között. Mint hozzátette, emiatt is alakulhatott ki a számukra jó lehetőséget biztosító széles, nemzetközi kapcsolatrendszer, valamint a vegyes házasságokat tiltó szabályok miatt tapasztalható a köreikben az endogámia, azaz az adott közösségen belüli házasodás.

Glässer Norbert, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa a két világháború közötti budapesti ortodox zsidó sajtót elemezve kifejtette: az egyre erősödő antiszemitizmusról voltak, akik azt gondolták, hogy az az elkövetett bűnök miatt járó büntetés, míg mások a messiás eljövetelének előjeleként értékelték, míg a fajelmélet állításait igyekeztek az újságok oldalán keresztül tudományos módszerekkel cáfolni.

A konferenciát záró előadásában Bányai Viktória, az MTA tudományos főmunkatársa a zsidó iskolák 1945 és 1948 közötti működését elemezve rámutatott: a háború és a holokauszt, továbbá a kivándorlás miatt jelentősen lecsökkent a gyerekek és a tanárok létszáma is a zsidó iskolákban. A hódmezővásárhelyi volt az egyike az ország tizenöt településének, ahol a háborút követően újra indult az oktatás. A negyvenegy gyermeket a deportálásból szerencsésen hazatért Gruber László és Havas Hajnal tanította 1948 nyaráig, amikor az állam valamennyi felekezeti iskolát államosított.