Látványos produkciók a Dózsában

Az 1.c osztály pingvinjelmezben adott egyszerre aranyos, mégis vagány táncot. Őket a 6.c követte „Riszálom” című szintén táncos műsorával, amelyet sok-sok gyakorlás előzhetett meg, jól mutatta ezt összehangolt mozgásuk. A 4.c osztályos „Róka” lányok egy igen bonyolult és mutatós koreográfiával készültek, amit csak látványosabbá és derűsebbé tett a kis „Rókafi” jelenléte.
Az 5.c egy igazán mai témával készült: a Hungary’s got talent! érkezett velük a színpadra. És valóban tehetségeket vonultattak fel: pohárzenével, Rubik-kocka forgatással, némi humorral, dallal és a végén egy fergeteges tornabemutatóval. A szaltók és spárgák lenyűgözték a közönséget.
A 3.c Mehemed teheneivel és a Boci dance című koreográfiával, aprólékosan kidolgozott jelmezben állt színpadra. A 7.c White Winter-je a Pentatonixtól pedig már egy igazán komoly és lenyűgöző produkció volt. A 2.c osztállyal ismét a mesék mezejére léphettünk: Farkas vagyok! – szólt a dal. Jó volt látni, mennyire élvezik az előadást: jól érezték magukat a színpadon és egymással, a mosolyuk átragadt a nézőkre is.
A 4.c osztály, hagyva a mai modern zenéket, Gedeon bácsit hozta el Mindszentre, nem is egy, hanem sok-sok változatban. Ötletes, látványos előadásuk, amely humorral párosult, remek zárása volt a műsornak. Ám ezzel a délután még nem ért véget, hiszen a zsűri tagjainak – Nagy Margit nyugdíjas pedagógus, Csernák Lili és Juhász Éva volt diákok – még feladata volt.
A következő döntésre jutottak: az alsó tagozatban első helyen végzett a 2.c és a 4.c produkciója, második lett a 3.c, harmadik pedig az 1.c osztály. Különdíjat kapott a 4.c rókalányainak tánca, mint „legmutatósabb” előadás. A felsősöknél első helyen a 7.c műsora végzett, második az 5.c, harmadik a 6.c osztály lett. Itt az 5.c tornászlányai nyerték el a „legtehetségesebb” fellépők különdíját.
Írás: Juhász Éva
Fotók: Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ