Kodály nyomába erednek a Lisztesek
 
                            

Második alkalommal nyert az intézmény a Határtalanul pályázaton.

A tavalyi évben Erdélybe látogathattak, az idén pedig Lévára, Galántára, Nagyszombatra, Pozsonyra látogatnak el április 18. és 21. között – tudtuk meg Magyar Andrea igazgatóhelyettestől.

A szerdai napon ezt előkészítő foglalkozáson vett részt a 39 hetedik osztályos tanuló.

A diákok saját maguk által készített power pointos bemutatókon mutatták be társaiknak a Felvidék nevezetességeit. Illetve végigkövették Kodály népdalgyűjtő útját, és megtanultak néhány felvidéki népdalt.

ÉR.


