Amikor a semmiből valami válik
De színi előadáson túl sokkal többet mutatnak, hiszen ahogy drámatanáraik mondják: a színház csak ürügy.
A Káva színész-drámatanár tagjai tavaly májusban jöttek le először azzal a céllal Mindszentre, hogy a felsős iskolai osztályokban a gyerekek érdeklődését felkeltsék, és játékosan bemutassák nekik, hogy mivel találkozhatnak a szeptemberi kezdésnél, amikor is a tagokat összegyűjtötték a színjátszó csoporthoz a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-telepi Tagintézményében.
Minden hónapban kitűztek maguk elé egy részcélt, hogy hová szeretnének a gyerekekkel eljutni: az első időszak az ismerkedés a csapatépítés hónapjai voltak. Sokan benéztek, kipróbálták magukat, és azt is, hogy mennyire passzolnak össze azzal, amit adni tud nekik a drámapedagógia. Majd olyan játékokat hoztak a gyerekeknek, amelyekkel a színjátszáshoz szükséges készségeiket fejleszthették. Mindeközben helyi összekötőjük, Bodnár Henriette minden héten drámafoglalkozást tartott a csoportnak. Ők maguk pedig havonta tartottak órát az osztályoknak. Ezután kezdődött el a történet keresgélése, amely aztán az ötletekből ezen a héten formálódott, majd állt össze egésszé.
Az április 4-i héten a kisszínjátszók reggel 9-től délután 4-ig mindennap az előadáson dolgoztak. A történet vázát az adta, amikor a tanyavilággal ismerkedve szereztek élményeket, gyűjtöttek történeteket a drámatanárok. Az egyik legelső ilyen élményük inspirálta A kút című darabot, amely a projekt elvárásainak is megfelelt, hiszen olyan témát kerestek, amely a helyieknek ismerős lehet, elgondolkodtatja őket. Olyan problémát akartak felvetni és ábrázolni, amit a közönség át tud érezni – tudtuk meg Kárpáti Liza és Németh Anikó színész-drámatanároktól, akik a Kávánál színházi nevelést tanultak korábban.
A gyerekek tehát nem kaptak szövegkönyvet hét elején, csupán egy alapkoncepciót, a többit ők alakították. Az ő történeteik, életük töredékei épültek a darabba. Így történt például, hogy vasárnap egy igazi Simson is begurul a színpadra, hiszen ősz óta újra és újra előkerült a fiúk közt az improvizációs gyakorlatok során a motorszerelés jelenete. Muszáj volt hát beletenni. Így bontották ki az alapsztorit egy komplex művé: az életképek a kisszínészek történetei. Ugyanis ez az, amit hitelesen tudnak képviselni. Így tanulják a színjátszást azáltal, hogy a szerep és az, amit már valóban megéltek, fedésben van, ez segít nekik az átélésben.
Persze „a színház csak ürügy”, idézett Keleti Istvántól Gyombolai Gábor. Amikor valaki színdarabot lát, vagy játszik benne, akkor igazából belül történik valami. Ez az alternatív, amatőr vagy diákszínjátszásra hatványozottan jellemző – fejtette ki a drámatanár. Ugyanis itt egymásról tanulunk, magunkról tanulunk. Fejlődik a személyiségünk, megszokjuk azt, hogy nem vagyunk egyedül a világban, illetve azt, hogyan dolgozzunk együtt egymással. Rávilágít arra, hogy bizonyos kommunikációs helyzetekben, hogyan kellene viselkedni – no, meg arra is, hogy hogyan szoktunk viselkedni. Ez egy reflektív műfaj, azonnal érkezik a visszajelzés. Ez ritkán fordul elő a valóéletben.
De ugyanígy fontos az, hogy ez alkotás: a semmiből valamit csinálni úgy, hogy te adod hozzá magadat, a lelkedet, a gondolataidat, a kreativitásodat. A mindszenti gyerekek úgy vették az akadályt, ahogy kell: megmutatták, mi van a maszk mögött. Beengedték magukhoz a többieket. Voltak pillanatok, amikor kiragyogtak, megugorták magukat – és ez a legfontosabb.
A vasárnapi előadás egy folyamat vége, eredménye lesz. A nagyvilág számára talán soha ki sem derül az a fejlődés, amit az elmúlt hónapok hoztak, de reméljük, hogy a nézők megértik majd, hogy itt valami nagyon fontos dolog történt – fogalmazott Kálócz László színész-drámatanár. A csütörtöki próba ezt már igazolta. Rácsodálkozást hozott a betekintőnek. Hiszen a jelenetek szereplői olyan aktívan, vidáman és lelkesen dolgoztak a nap végén is, mintha most kezdték volna, és mégis olyan precíz komolysággal, mintha világéletükben ezen a darabon dolgoztak volna.
Gyombolai Gábor az utolsó próbák egyikén visszagondolt azokra a bemutató órákra, amikor még nem sejtették, hogy a jelenlévőkből ki csatlakozik majd hozzájuk. Már akkor is találgatni próbálta, vajon ki lesz az, akit végigkísérhetnek az előadásig. Tizenegy gyermek lép fel vasárnap, Bodnár Henriettével, valamint a drámatanárokkal kiegészülve. Mára már nagyon kötődnek egymáshoz, főleg ezután az intenzív egy hét után, amit együtt töltöttek. Egy egyhetes tábor mindig ilyen, vannak sikerek, majd mélypontok, aztán egyszer csak emelkedni kezd az a léghajó, és ha minden jól megy, a bemutatón már magasan szárnyal.
Forrás és fotók: Juhász Éva
