Magda Marinko, a délvidéki halálosztó (2.)

– A rendőri vezetés úgy döntött – mondta el Kószó alezredes –, olyan súlyos bűncselekményekről van szó, hogy azonnal folytatni kell Magda Marinko kihallgatását. No de ki foglalkozzon vele? Perceken belül erről is született döntés. Főnökeim úgy látták, ha már én beszélgettem vele órákon át, egészen pontosan úgy délelőtt 11 órától délután 4-ig, mert hogy akkor próbált meg kiugrani az ablakon, hát akkor folytassam én tovább a kérdezősködést. Nem örültem ennek a döntésnek, de a parancs az parancs, azonnal megkezdtem a kihallgatást. Ezen Magda csak annyit mondott: tudja, ki követte el a Z. Nagy gyilkosságot, de a családja védelme érdekében nem kíván az ügyekről beszélni. Ennek ellenére én úgy értékeltem: Magda tulajdonképpen beismerő vallomást tett. Ebben más se nagyon kételkedett, ezért Magdát a kihallgatást követően azonnal a szegedi Csillag börtön egy különlegesen őrzött részlegébe szállították. Itt két hét tagadás után – mikor elé tárták a szabadkai és palicsi gyilkosságok azon anyagainak részleteit, amit a szerb kollégák adtak át a magyar rendőröknek – Marinko egy-két percig nézte, olvasgatta az iratokat, aztán így szólt:

– Kószó, fűzd a papírt a gépbe, vallomást akarok tenni.

Magda Marinko

Augusztus 3-ig tartott az összességében sok száz órás kihallgatás egy speciális biztonsági rend szerint kiépített zárkában, amit ma is Marinko-zárkának neveznek a Csillagban. Magda pontosan feltárta összes bűnét. Makacsul kitartva állítása mellett: a Z. Nagy család kiirtásához semmi köze.

– Ez idő alatt alakult ki közöttünk egy különleges viszony, amiről nem állíthatnám, hogy számomra, mint kihallgató tiszt számára nagyon sikeres lett volna. Az első két hétben ugyanis nem tudtam mit felírni a jegyzettömbömbe. Marinko tartotta magát a legelső vallomásához, de én nem tettem le arról a szándékomról, hogy igenis megnyitom ezt az embert. Ennek érdekében minden nap órákat beszélgettünk, rengeteg dolgot megtudtam a múltjáról, a francia idegenlégióban eltöltött éveiről éppen úgy, mint arról, hogyan vett részt a délszláv háború harcaiban, mint Arkan tigriseinek vezető beosztású katonája. (Arkan szerb szabadcsapata különös kegyetlenségéről híresült el a szerb-horvát összecsapások során, a horvátokkal szemben elkövetett gaztetteiknek történetei bejárták az egész világsajtót – a szerző).

– Ekkor Marinko felsorolta, milyen bűncselekményeket követett el társaival Kis-Jugoszláviában, de azt is, milyeneket Magyarországon. És ekkor szinte bombaként robbant a meglepetés, nem akartunk hinni a fülünknek. Magda elmondta, hogy 1993. december 5-én Orosházán az ő csapatuk végzett M. Edittel, aki egyébként annak a Farkas Helgának volt a nagynénje, akit pár évvel korábban elraboltak, és akinek a holtteste azóta sem került elő. Minden bűncselekményről rendkívüli pontossággal beszámolt Magda, de azt következetesen tagadta, hogy a Z. Nagy gyilkossághoz bármilyen köze is lenne. Azzal védekezett: ő soha nem vett részt olyan cselekményben, ahol gyereket vagy nőt öltek meg. Ennek az oka az, hogy ő egy nagy katona, akinek nem lehet ellenfél sem gyermek, sem nő, és rendkívüli szégyen lenne az ő tudásával, katonai képességeivel ilyen bűnt elkövetni.

Ez a szövege azért rejtett több ellentmondást is a nagyképűség, magamutogatás mellett. Később fel is vetettem, megemlítve például légiós múltját, amikor például Csádban – az ő elmondása szerint – egész falukat irtottak ki.

– Magda, nehogy azt mondja, hogy ott nem voltak női és gyermek áldoztatok – szembesítettem korábbi kijelentésével.

No, ezután Magda két napig nem állt szóba velem.

–  Ez a beszélgetés egyébként már akkor zajlott, miután Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány egyértelmű parancsot adott ki, megtudván a vajdasági eseteket is: Magda Marinko ügye nem utazik sehova, Csongrád megye nyomozzon, szoros kapcsolatot ápolva a vajdasági rendőrséggel. Ebben az időszakban egyébként egyszer én is megjátszottam a sértődöttet, egészen pontosan akkor, amikor egy vitánk során Magda kijelentette: Kószó, te leszel az első, akivel végzek, ha egyszer kiszabadulok. Egy percig sem rettentem meg a fenyegetésétől, de gondoltam: na, ha ekkora a szád, akkor pihentesd egy kicsit. Három napig maradtam távol tőle, majd amikor újra találkoztunk, már így fogalmazott:

– Miért nem jöttél Kószó? Nagyon hiányoztál, itt nincs kivel beszélgetnem.

Ez után még rengeteg alkalma volt arra, hogy velem töltse az idejét, ugyanis augusztus 3-án történt elszállításáig naponta 4-5 órát ültünk egymással szemben úgy, hogy a különleges kiképzett zárkában egy vasrács választott el minket. Az egyik beszélgetéskor úgy gondoltam, bevetem azt a cselt, amit már korábban alkalmaztunk vele szemben. A lakásában összeszedett apró-cseprő holmik közé egy oda nem illő tárgyat, egy „kakukktojást” tettünk. Egészen pontosan egy aprócska elemlámpát, amit a Z. Nagy család fürdőszobájának piperepolcán találtunk. Kértük Marinkót, válasszak ki személyes dolgait, és újra bekapta a horgot: az elemlámpát sajátjaként jelölte meg. Amikor elmondtam neki, hogy ez honnan származik, ismét feldühödött, s újabb kétnapos csend állt be közöttünk.

Kószó Zoltán

–  Sajnos ez a bizonyíték kevés volt ahhoz, hogy sok egyéb mellett a Z. Nagy gyilkosságért is elítéljék Marinkót. A Z. Nagy ügyben felmutatható bizonyítékokat az ügyészség olyan kevésnek vélte, hogy míg első fokon megvádolta a cukrászcsalád kiirtásával is –Marinkót, másodfokon már nem szerepelt a vádpontok között Z. Nagyék megölése. Ettől függetlenül én úgy érzem, Marinko nevét kell említenem, ha azt kérdik tőlem, szerintem, ki Z. Nagy Bálint és családjának gyilkosa – mondta el Kószó Zoltán nyugalmazott rendőr alezredes, akit a Magda Marinko ügyben végzett példás munkája elismeréseként 1994-ben megválasztották Magyarországon az Év rendőrének.

No de ki is Magda Marinko, az egykor délvidéki halálosztónak nevezett férfi?

Magda Marinko (szerbül: Marinko Magda) 1963-ban született Szabadkán. Már fiatalon számos bűncselekményt követett el, ezért jobbnak látta, ha még lebukása előtt elhagyja Jugoszláviát, ahol többször is indult ellene eljárás vagyon elleni bűncselekmények miatt. Bár életének minden állomása korántsem tisztázott, az tény: 1986-tól több évet is szolgált a francia idegenlégióban. Onnan megszökött, majd – elmondása szerint –  hazájába hazatérve a délszláv háborúban bizonyította nem mindennapi katonai felkészültségét. Bár erre szolgáló bizonyíték nem került elő, harcolt Arkan tigrisei között, a rettegett szabadcsapat tagjaként ki tudja hány köztörvényes bűncselekményt követhetett el. Marinko ellen 1993 nyarán körözést bocsátottak ki Jugoszláviában, miközben már az olasz rendőrség is kutatott utána.

Magda – sok-sok zavarosban halászó szerbiai társához hasonlóan – elvegyült a Magyarországra érkező menekültek tömegében, és Szeged egyik kertvárosában, Szőregen telepedett le. Ügyelve a látszatra, Magda alakított egy kereskedelmi és szolgáltató betéti társaságot is, ami mindenfélével foglalkozott. Ám semmilyen adat, számla nem támasztotta alá, hogy bármilyen érdemleges tevékenységet folytatott volna. Ettől azonban Marinko remekül élt, rendszeres és kedvelt látogatója volt a szegedi szórakozóhelyeknek.

Akkoriban Szeged a magyarországi bűnözés egyik központja volt, szesz és benzincsempészek, valutázók, olajszőkítők randevúzhattak egymással. Beszélgetéseikben csak egy-két szigorú parancs korlátozta: senki nem kérdezhette a másikat, tulajdonképpen miből is él, netán azt, milyen bűnöket hagyott maga mögött ott, ahonnan érkezett.

És Magda Marinkónak akkor már számos titkolni valója akadt.

(Folytatjuk)

Bátyi Zoltán