Timi a makói bázislabdás

Albert Barbara – Makó
Tímea 2014 óta baseballozik. Minden úgy kezdődött, hogy a jelenlegi vezetőedző, Mérnyei Lajos az egyik testnevelés órán bemutatót tartott. Sokat mesélt erről a sportágról, és ki is próbálhatták a diákok. Timi szívét teljesen rabul ejtette ez a nálunk nem mindennapi sport. Elkapó játékosként az ütő társ mellett guggol, várja a labdát, s ha az nem üti el, akkor ő elkapja. A Makó Beavers jelenleg a SZIGNUM tornatermében edz.
– A tréning bemelegítő futással kezdődik majd erőnlétet, állóképességet fejlesztünk, ezután pedig a dobásokat gyakoroljuk. Később a védekezésre koncentrálunk, miközben külön dobó edzés zajlik. Az ütésekre is hangsúlyt fektettünk. Zárásként mindig begyakoroljuk éles helyzetben a játékot, vagyis két csapatot alakítunk ki – árulta el a fiatal lány.
Eddig 3 versenyen vett részt a csapat. Az egyik teremtornán a makói Erdei János Sportcsarnokban 5. helyen végeztek. Ezután szerepeltek a 2015-ös Little League Senior Bajnokságban, ahol a rájátszásba is bekerültek. Sajnos a 3. helyezést nem szerezték meg. A nyáron edzőtábort is rendeztek Makón, ahol amerikai edzőkkel ismerkedhettek meg a sportolók.
– Ebben az évben is teljes erőbedobással lépünk pályára. Nagyon reménykedünk a lehetőségeinkhez mérten minél jobb eredményben. Sajnos az egyesület egy héten csak egy edzést biztosít, mert szűk a keret – mondta Timi.
A fiatal tehetséget 2015-ben az év játékosa címmel tüntették ki, mely élete első nagy elismerése. A segédedző, Mérnyei Péter úgy fogalmazott, hogy a makói baseball első „Oscar-díját” kapta meg.
– Elsősorban a tanulásra fektetek hangsúlyt. A baseballt a szabadidőmben űzöm, de már az életem része. Az egyesület tervezi, hogy egy softball csapatot is indít a közeljövőben.