Részeg turisták randalíroztak a Parlamentnél

Részeg francia turisták garázdálkodtak az Országház épületénél – írja a Blikk.
A napilap szerint egy renoválásra váró tízkilós antik kődíszt próbáltak meg elemelni a a 19-es kapunál bő egy héttel ezelőtt. Megvárták, míg az őrök elfordulnak, felszaladtak a rakparti lépcsőn, átugrottak a kettős fémkordonon, majd átcsúsztak a kovácsoltvas kapu alatt, egyenesen az ott tárolt kődarabokhoz.
A páros férfi tagja itt megragadott egyet a díszek közül, kivinni azonban már nem tudta, az elektronikus mozgásérzékelő ugyanis jelzett az egyenruhásoknak.
Az őrök előállították őket, majd lopás kísérletének gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük. A lap szerint szigorúbb intézkedésre nem volt szükség.
A műemlékszakértő harmincezer forintra becsülte az elemelni kívánt kődísz értékét, bár annak eszmei értéke ennél lényegesen nagyobb.
(Borítókép: illusztráció; forrás: MTI/Illyés Tibor)