Freddie egy pillanatig sem pihen

Gajáta Fanni – Makó
Nem először járt Makón Fehérvári Gábor Alfréd: az énekes tavaly a kitűnő tanulók és jó sportolók díjátadóján lépett fel a Hagymaház szabadtéri színpadán. A szombat délutáni koncertjét, amely a Hagymatikum Gyógyfürdőben volt, sokkal másabbnak ítélte.
– A páratartalom miatt nehezebb, mivel ilyenkor a hangszálak máshogy működnek. Egy kicsit jobban oda kell figyelni – magyarázta az énekes. – De a légkör nagyon jó volt, bízom benne, hogy élvezték az emberek. Maga a fürdő pedig gyönyörű!
Freddie a dallista összeállításakor odafigyelt, hogy olyanokat énekeljen, amelyek „pihenős” dalok. Elmondta, hogy a lassúbb dalokat nagyon szereti, abban tud igazán kiteljesedni. Makóra visszafogott, bensőséges számokkal érkezett, illetve elhozta a Pioneer című dalát is, amivel megnyerte A Dal című műsort.
– Nem terveztük annyira a műsorba való jelentkezést, de tudtuk, hogy lesz. Egy új dalra már sor került volna, és a helyzet az, hogy egy kicsikét úgy kezdtünk el rajta dolgozni, hogy „Mi lenne, ha…?” – mondta Freddie. – Időben kész lettünk a demóverzióval, beküldtük és hál’ istennek jól sikerült, és bekerültünk a műsorba.
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de még most sem nagyon fogtam fel ezt az egészet, mivel nem volt időm annyit gondolkozni rajta és nem is nagyon szeretnék. Ez egy fantasztikus lehetőség, és nagyon örülök annak, hogy mi kaphattuk meg. Várom a stockholmi megmérettetést.
Az énekesnek zsúfoltak lesz az elkövetkező hónapjai. Sok fellépése mellett a Nagyszínpadra is készül, amely megelőzi a stockholmi utazást. A Nagyszínpad egy olyan koncertsorozat, amelyen ha jól szerepel a bandájával, az egyik hazai nagy fesztivál nagyszínpadán is felléphet világsztárok előtt. Elmondása szerint, megtisztelő, hogy felkérték a 12 versenyző egyikének. Emellett pedig az Eurovíziós Dalfesztiválra is készül.
– Ha van egy kis szabadidőm, akkor fellépéseim vannak és koncertezünk, de ez így van rendjén – válaszolta mosolyogva Freddie. – Ez egy zsúfolt időszak, majd később pihenünk.