Győzni kell pénteken

A kéksárgáknak ez lesz az utolsó alapszakaszbeli meccsük. Az összecsapás előtt dr. Elek András edzőt kérdeztük.
Igen fontos lesz a pénteki ütközet. A középházban maradás a tét az utolsó meccseken. Mennyire lehet nagy falat a MAFC II.?
Mindenképp nyernünk kell pénteken, ugyanis csak két plusz győzelemmel lehet esélyünk a középházra. A budapesti fiatalok jó néhány meccsen helytálltak, bár csak kevés győzelmet sikerült szerezniük. Figyelmeztető jel számunkra, hogy az elmúlt fordulóban megverték a Budafokot – aki két nap múlva legyőzte a Honvédot. Nem lesz könnyű dolgunk ellenük, ráadásul a betegségek és sérülések miatt igencsak leszűkült a keretünk. A hazai pálya, a nagyobb rutin és a közönség mellettünk szól.
Zárul az alapszakasz. Nagyot változott a világ az elmúlt egy évben. Most a 8. helyért kell küzdeni a rájátszás előtt, tavaly az volt a kérdés, hogy elsők, vagy másodikak lesznek. Nyilván az év eleji célokat már nem lehet teljesíteni. Mi a cél a playoffban?
Valóban óriási a kontraszt a 2015 márciusi és a jelenlegi helyzetünk között. Nem szeretnék mentegetőzni – de sem a tavalyi helyezésünk, sem a mostani szereplésünk nem tükrözte/tükrözi valós játékerőnket. Valahol a kettő közt volt és van a helyünk: mindkét idényben kb. a 36. hely lett volna a reális. Mindenképp be kell jutnunk az 58 playoffba, és ott mindenkit meg szeretnénk verni. Magunkért, meg a nézőkért!
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy igencsak felemásra sikerült az idei szereplésük. Azonban úgy tűnik, hogy sokkal erősebb a mezőny is… Hogy látja ezt a kérdést?
Úgy gondolom, hogy mi jócskán gyengültünk, ezzel szemben az összes többi csapat erősödött. Ráadásul a mi sokéves összeszokottságunk is megbomlott a sok új játékossal. Nem akarok senkit sem megbántani, de a kötelezően szerepeltetendő u20as játékosaink tavaly egy klasszissal voltak jobbak – mint most.
A felemás jelző a játékosok produkciójáról is elmondható. Nincs stabil vezére a gárdának. Hogyan lehet ezt az űrt pótolni?
Sajnos ez igaz, nincsenek olyan játékosaink – akik folyamatos kimagasló teljesítményükkel szinte hátukon vinnék a csapatot. Minden ellenfelünk jobban áll ezen a téren. Meg kell nézni a ranglistákat (akár pontátlag, akár VAL érték kategóriában) – és máris kiderül, hogy miért állunk így. Legeredményesebb játékosunk Vas Peti a 10. helyen áll 15,75ös átlaggal, a következő Varga Dani a 21. jelenleg 13,55el. Teljesítmény indexben Varga a 12. – Vas a 23. A többiek csak jóval utánuk. Az elmúlt évben sem volt igazi vezér, de vagy hat játékosunk dobott hétről/hétre 10 pont fölött. És szinte minden meccsen volt egykét kimagasló teljesítmény.
Mennyire lehet már most előre nézni a következő évre? Min kellene változtatni a két idény között, hogyan tervezi az építkezést a 201617es szezonra?
Egyelőre nincs tervezés, előbb legyünk túl – minél eredményesebben a következő 8 vagy 10 meccsen.
A jóval fiatalabb Kosársuli gárdák között azért vannak olyanok, amelyeknek a szereplése igencsak bíztató lehet a jövőre nézve. Mi kell ahhoz, hogy velük számolni lehessen akár felnőtt korukban is?
Fiataljainknak elsősorban példa kell, ezért nagy a felelőssége a jelenlegi felnőtt csapatnak. Amennyiben jó az NB I/Bs csapat, sok nézője van a mérkőzéseknek, és az utánpótlás csapatok edzőinek többsége aktív játékos – rendben lesz minden.
Martonosi János
Fotó: Vásárhelyi Kosársuli/Kocsis Alíz