Vizes kísérletek

Délelőtt az óvodásoké volt a főszerep. A víz olyan tulajdonságaival foglalkoztak, amik láthatóak, a gyerekek által érzékelhető és fontos a saját egészségük, illetve az élővilág egészsége szempontjából. A délelőtt folyamán különböző kísérleteket hajtottak végre az ovisok. A foglalkozást Törzsök József koordinátor, környezeti nevelő tartotta.
A délutános foglalkozások során az iskolás gyerekek a víz kémiai tulajdonságait ismerhették meg. Ebben Szabóné Tanács Valéria kémia tanár volt a segítségükre. Mint ahogy délelőtt, úgy délután is voltak kísérletek, hogy minél könnyebben el tudják sajátítani a diákok a tudnivalókat.
“A látványos kísérletek nagyon érdekelték a gyerekeket. Az idő rövidsége miatt sok mindent próbáltunk nekik megmutatni, de sajnos nem sikerült mindent bemutatnunk. Számunkra a lényeg, hogy megértsék a víz fontosságát, és erre, úgy gondolom, sikerült rávilágítanunk.” – mondta el Törzsök József.
A nap folyamán közel 100 fő vett részt a programokon.
Sz.Viktor