A Muzsikással énekeltek a palotai gyerekek

Forró Flóra – Csanádpalota
– Iskolánkban kiemelkedő szerepet kap a művészeti nevelés, ennek részeként a zenei oktatás. A zene nélkülözhetetlen fontossággal bír a személyiség kiegyensúlyozott fejlődésében, valamint hatékonyan járul hozzá az általános tanulási teljesítmények eredményességéhez – mondta Szabó Zsuzsanna, a Dér István Általános Iskola igazgatója.
– Hajasné Erzsike olvasott róla, hogy a MOL-nak van egy programja, melynek keretében lehet pályázni rendhagyó énekórára. Elküldte a cikket, elolvastam és utána jártam. Egyeztettem az akkori igazgatónővel Schüszlerné Mártával, aki támogatta törekvésemet. Így 2012. február 14-én jelentkeztem a Muzsikás együttes rendhagyó órájára. Nemsokára visszajelzést kaptam, hogy felvettek minket a pályázó iskolák közé, de a sok-sok jelentkező miatt előreláthatóan 2014-ben jutnak el Csanádpalotára. Aztán ez az időpont még két évet csúszott árulta el a programot szervező Borovics Nóra. Hozzátette: nagyon szerettem volna, hogy ez az óra megvalósuljon, mert kivételes lehetőségnek tartja, hogy a gyerekek testközelben találkozhatnak az egyik legismertebb és legszínvonalasabb zenét játszó Muzsikás együttessel. – Az élő zene nagyon nagy hatású. A palotai gyerekek szeretnek énekelni és énekórákon is szívesen dalolják a népdalokat. Olvastam az együttes hitvallását is arról, hogy miért is indították ezt a programot.
A Muzsikás együttes az, amelyik kitűzte célul, hogy eljuttatja a népzenét az iskolás korosztályhoz. Ebben a MOL támogatását kapták meg. Meg tudtunk felelni azoknak a feltételeknek, amit előzetesen kértek, s nem utolsó sorban, az esemény az intézménynek nem kerül pénzébe. Sajnos ez is egy fontos szempont manapság. Az meg, hogy a műfajában az egyik legjobb együttes indít ilyen programot, számunkra páratlan lehetőség, így éltünk vele.
– A Muzsikás együttes több mint négy évtizede jelen van, és kezdettől fogva magyar népzenét játszunk. A rendhagyó énekóra programot mi találtuk ki, miután 2004-ben rádöbbentem, hogy az általános iskolákban csak heti egy énekóra van – mondta Sipos Mihály. A Muzsikás együttes tagja hozzátette: egy felmérésből az derült ki, hogy akik ének-zenét tanulnak, másik tantárgyakban is szépen teljesítenek.
– Ennek a hatására kezdtük el a Rendhagyó énekóra programot. Eddig több mint 600 iskolában léptünk fel ingyen. A MOL támogatása révén pedig az országban mindenhova eljutunk. Kisebb és nagyobb településeken egyaránt megfordultunk, általánostól a középiskolákig. Erre a programra a Muzsikás együttes Facebook oldalán, illetve a weboldalán is lehet jelentkezni. Egy ilyen énekóra a becsöngetéstől a kicsöngetésig tart, ez idő alatt mi zenélünk és mesélünk. Bemutatjuk a különböző vidékek zenéit, tánczenéit és a különböző hangszertípusokat mutassunk be. Közösen éneklünk, csujjogatunk, azért, hogy a gyerekek megérezzék milyen jó közösségben énekelni – tette hozzá Muzsikás együttes tagja.
További képeink itt láthatók.