Május 1-től többen láthatják a városi tévét

Korom András – Makó
Óriásit lép elő a digitális átállás miatt a korábbinál jelentősen kisebb adáskörzetben fogható Makói Városi Televízió május elsejétől. Akkortól bekerül a műsora az Invitel IPTV hálózatába. Ez azt jelenti, hogy aki a 62-es körzetszámhoz tartozó bármelyik településen él, s IPTV előfizető, látja majd a makói stáb műsorát.
A digitális átállás miatt nemhogy a városkörnyéki kistelepüléseken, de még Makó frekventált belváros részein sem fogható az adásuk.
A Kisistók Tímea vezette médium annyit korábban már elért, hogy a T-Home szintén internetes tévéadásában fogható a műsor, igaz értesülésünk szerint ez nem jelent sokkal magasabb nézőszámot. Illetve megtették azt, hogy amellett, hogy az Invitelnél kezdeményezték az internetes műsorcsomagba való bekerülést, kérték a besugárzott adáskörzet bővítését az illetékes hatóságnál – igaz eddig ez utóbbinál hiába. Így fordul elő, hogy például a Vásárhelyi Televízió sugárzott és IPTV-s (egyébként azonos) műsorfolyama több makóit ér el, mint a helyi televízió.
Május elsejétől változik előnyére a helyzet, igaz csak azoknál, akik az internetes tévészolgáltatás előfizetői.
Kerestük a stúdióvezetőt is, mit jelent mindez az idén 26,5 millió forint önkormányzati támogatással működő tévé számára, és mibe kerül, de Kisistók Tímea elérhetetlennek bizonyult, úgy tudjuk külföldön tölti szabadságát.