Felkészült gyerekek versenyeztek

Gajáta Fanni – Makó
– Idén nem volt egyszerű dolgunk, nagyon szépen felkészült és magabiztos gyerekek voltak a versenyen, beszédhibás diákok pedig alig akadtak – foglalta össze az idei Városi és Térségi Vers- és Prózamondó Versenyt Orosné Spák Hedvig rendszeres zsűritag. – Mindenféle verset hallhattunk, a komolytól a vidámig.
A nyugdíjas tanárnő hozzátette, a felsős és középiskolai tanulók a mély mondanivalót tartalmazó verseket szavaltak, míg az alsós diákok könnyedebb, vidámabb, kortárs költők költeményeikkel készültek.
Farkas Éva Erzsébet polgármester elárulta a résztvevőknek, hogy sokszor vett már részt a versenyen: nem csak szülőként, hanem felkészítő pedagógusként és zsűritagként is.
– Egyik feladat sem könnyű, hiszen szülőként látni, ahogy gyermekeink izgulva készülnek, hogy minél szebben és hűebben adják elő a választott versét. Pedagógusként sem könnyű látni a megfeszített munkát, izgulni a versenyen a diákunkért, hogy hogyan fog sikerülni a versmondása. Úgy gondolom, a zsűrinek van a legnehezebb feladata, mert a sok gyönyörű vers közül egyet kiválasztani, nem egyszerű feladat – mondta a város első embere.
Faludi Olívia és Veres Dorina a József Attila Gimnázium tanulói. Mindketten rendszeres résztvevői a prózamondó versenynek.
– Én a kedvencem versemet választottam, Móra Ferenc A hegedű című költeményt. Nagyon szeretem, mert nagyon hozzám nőtt pár év alatt – árulta el 9. osztályos Dorina. A gimnazista lány idén már kilencedik alkalommal vett részt a versenyen, többször volt dobogós is. Idén az első helyezést érte el a korosztályában. – A felkészítő tanárom Krcsméri Tiborné volt, aki a mezőhegyesi általános iskolában volt egykori tanárom.
– Engem Nyuzó Béla készített fel, aki a gimnázium pedagógusa – vette át a szót Faludy Olívia. A 11. osztályos tanuló Heltai Jenő: Szabadság című versével indult és a második helyezést érte el vele. – Szerintem ez a mű korunk bármelyik pillanatában érvényes. Azért is választottam ezt, mert egyetértek a mondanivalójával és nagyon megfogott.
A díjátadón készült képeink itt látható.