Érdekességek a forradalom himnuszáról
Érdekességek, tévhitek és legendák Petőfiről, március 15-éről és a Nemzeti dalról.
Rajta vagy talpra!
Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! – olvasható Petőfi Sándor Nemzeti dal című, az 1848-as forradalom himnuszává lett költeményének nyitó versszakában.
A verset Petőfi két nappal a pest-budai események előtt, 1848. március 13-án vetette papírra, azonban a ma ismert kezdősorral ellentétben, a „Rajta magyar” felütéssel.
A legenda szerint a költő egy barátja, Szikra Ferenc javaslatára írta át az első sort, aki látva az eredeti szöveget, azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy „elébb talpra kell állítani a magyart”, és csak azután lehet harcba hívni.
Petőfi bár nem szerette, ha beleszólnak a verseibe, megfogadta a tanácsot és átírta a strófát.
Elfelejtett kézirat
Közismert tény, hogy a Nemzeti dal Landerer Lajos nyomdász, könyvkereskedő nyomdájában került először sajtó alá. Kevésbé ismert történet azonban, hogy a szöveg nem Petőfi Sándor eredeti kézirata alapján lett sokszorosítva, azt ugyanis a költő egész egyszerűen elfelejtette magával vinni a pozsonyi születésű mesterhez. A históriások szerint valójában egy ott papírra vetett példány szolgált a nyomtatott szövegnek sablonul.
Pár nappa később egyébként a vers német fordítása is elkészült, lévén akkoriban a Duna-parti város lakosságának egy jelentős része német ajkú volt.
Landerer kapcsán egyébiránt érdemes megjegyezni, hogy néhány korabeli beszámoló szerint ő maga foglaltatta el a forrongó tömeggel a saját műhelyét. Előbb fennhangon kijelentette, hogy cenzori bélyegző nélkül nem nyomtathat ki senki semmit, majd odasúgta Irinyinek rekviráljanak egy gépet a nép nevében, és már kezdődhet is a munka.
Petőfi a Múzeum lépcsőjén
Közkedvelt kép Petőfiről a magyar néplélekben, amint a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állva szavalja versét. A költő naplóbejegyzései alapján ez azonban sohasem történt meg.
A történészek szerint a vátesz költő is tartott ott egy gyújtó hangú beszédet március 15-én, a Nemzeti dalt azonban nem ő, hanem egy színész – talán Egressy Gábor – mondta el lépcsőkön, és ő is csak este.
A legenda feltehetően a Pesti Divatlap áprilisi száma nyomán terjedt el, mely a fedlapján a közgyűjtemény előtt állva ábrázolta Petőfit.
