A szabadságról szólt a makói ünnep

Korom András – Makó
A délelőtti ünnepi szentmisét követően délután térzenével indult, majd az ünnepi zászlófelvonással kezdődött a városi ünnepség a Kossuth szobornál. – Magam is azért jöttem Makóra, hogy önökkel közösen fejet hajtsak, tisztelegjek a hősök előtt, s kifejezzük elismerésünket azoknak a bátraknak, akik lassan 170 esztendővel ezelőtt fontosnak tartották, hogy egyszerű földművesként, kereskedőként, iparosként, politikusként, íróként, jogot ismerő ügyvédként arra szánták magukat, hogy a szabadság ügyében először szót emeljenek, majd fegyvert fogjanak – mondta Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, a Himnuszt követő köszöntőjében.
Hangsúlyozta: – Ma is, amikor ennek az országnak az ügyeit szervezzük, képviseljük a makói városházán, a járási hivatalban vagy az ország házában próbálunk segíteni azoknak az ügyeit, akik az életüket szeretnék ránk bízni, a mérce amihez tartani kell magunkat, a közélet nemes szolgálata és a magyar szabadság iránt elkötelezettség.
Lázár János szerint szükségünk van nagy nemzeti hősökre, de a bátorságra, a szabadságra, a honfiúi szeretetre minden hétköznap szükségünk van. – Ha mi ma 2016-ban nem gondoljuk azt és nem hiszünk abban, hogy fontos a saját szabadságunk, senki sem fog helyettünk cselekedni, senki sem fogja az érdekeinket megvédeni és senki nem fogja kiharcolni a magyar szabadság ügyét. Tudnia kell minden makóinak, hogy a döntés szabadságáért, az önrendelkezés jogáért mindennap meg kell harcolnunk… Vajon képesek vagyunk-e a szabad döntés, az önrendelkezés lehetőségét felhasználni arra, hogy ez egy teremtő erő legyen és jólét is származzék belőle – fogalmazott. – 1848-ban a nép vált nemzetté, ami azt jelenti, hogy a szabadság mellett a jólétből is szerették volna, ha sokan veszik ki részüket. Adóssága ez az elmúlt 30 esztendőnek, ahogy adóssága az elmúlt 170-nek is. Ezért a makói képviselő-testületnek, az ország képviselő-testületének és minden olyan embernek, aki közhatalmat gyakorol a választópolgárok bizalmából, kötelessége, hogy megőrizze az ország függetlenségét, védje szabadságát, de legalább ilyen fontos kötelessége, hogy szolgálja a közjó ügyét, s minden makói honfitársunknak, s az ország határaink belül és kívül élő honfitársunknak közösen jólétet teremtsünk. Szabadság van, a jólét még várat magára – tette hozzá.
Kiss-Rigó László megyéspüspök ünnepi beszédében arról szólt, hogy amikor mások eleve reménytelennek képzelnek egy helyzetet, fölöslegesnek egy küzdelmet, akkor képesek vagyunk önfeláldozásra, küzdelemre és még a vértanúságra is, mint 1848 vagy 1956 után, olyan értékekért, mint a szabadság vagy az emberi méltóság. A megtorlások miatt nem szégyenkeznünk vagy búslakodnunk kell. – A történelem mindkét esetben igazolta – utalt a két elbukott forradalomra – hogy a lelki bátorsághoz, az áldozathozatalhoz szükséges energia nem veszik el, hanem előbb utóbb megtérül. Ma is erőt meríthetünk ezekből. Ami a valódi szabadságunkat veszélyeztet, az ma jobban álcázza magát. A politikai korrektség, az értékektől való egyenlő távolságtartás hangzatos és álszent szólamai például azt az értéksemlegességet és nihilizmust próbálja diktatórikus módon erőltetni,a mi önpusztító – figyelmeztetett.
– Ha ellene bátran fellépünk, akkor nemcsak hazánk, de Európa valódi szabadságát védjük. Aki ma Magyarországon a demokráciát félti, aki a köznevelésben a nevelés szabadságát véli védeni, az éppen az értéktelenség diktatúráját szeretné érvényre juttatni. Aki a mai mesterséges népvándorlásban nem látja az európai és magyar identitásunk elleni álcázott támadást, az nem látja, nem érti a ’48-as és az ’56-os forradalmak valódi nemes indítékait sem. Aki azonban felveszi a küzdelmet a kulturális invázió mai formáival, az nem nem adhatja fel a befogadni tudás, illetve az emberi szolidaritás értékeit sem – hangsúlyozta Kiss-Rigó László megyéspüspök ünnepi beszédében.
Az ünnepségen közreműködött Mihályi Győző Jászai Mari-díjas, érdemes művész és a Pavane táncegyüttes, majd a résztvevők megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát.
Az ünnepségen készült további képeink itt láthatók.