Sokan segítettek Urbánéknak

Gajáta Fanni – Makó
Februárban írtunk Urbán Gyöngyiről, aki egyedül neveli kislányait, Krisztinát és Noémit. Az asszony cikkünk megjelenése után a makói önkormányzattól 85 ezer 500 forint azonnali segélyt kapott, amelyből a rendezni tudta számlákat. A pénz mellett olyan nyomtatványokat is kiállítottak neki, amellyel a közgyógyellátást és az ápolási díjat is megigényelheti.
– A Magyar Vöröskereszt makói szervezetétől nagyon sok tartós élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, gyermek- és felnőttruhát, mosóport és tisztálkodási szereket kaptunk – sorolta fel az adományokat az édesanya. – Rengeteg család felkeresett, akik feltöltötték a hűtőnket, illetve tőlük is kaptunk ruhákat, cipőket, konzerveket és fagyasztott húsokat is.
Az önkormányzattól kapott segélyből a számlákat fizette be Gyöngyi.
– Egy család automata mosógépet is felajánlott, amelyet azóta is használunk. Az óvodában dolgozók és az anyukák is gyűjtöttek ruhaneműt, tartós élelmiszert, zöldségeket, gyümölcsöket és még 12 ezer 500 forintnyi étkezési utalványt is átadtak nekünk.
A civileken és a Magyar Vöröskereszten kívül a Szikszai György Református Általános Iskola igazgatója is gyűjtést szervezett, így ők is tartós élelmiszert és 15 ezer forintot is nyújtottak át. A családsegítő szolgálat egy televíziót ajánlott fel. A család egy zsák szenet és 13 mázsányi tűzifát is kapott, amely Gyöngyi szerint sokáig kitart, ha ilyen enyhe időjárás lesz a közeljövőben.
Édességből sem szenvednek hiányt a lányok, sokféle csokoládét és pudingport kaptak.
– Az Autós Csárdától minden nap menüt kapunk, amelyet itt is szeretnék megköszönni a vezetőségnek. Nagy segítséget jelent a meleg étel is, amelyet kiszállítanak nekünk – mondta az édesanya. – Nem csak a makóiak segítettek nekünk, hanem más városból is küldtek tartós élelmiszertől kezdve a mosóporig át mindent. Egy szegedi családtól 30 ezer, egy hódmezővásárhelyi hölgytől pedig 10 ezer forintot kaptam.
Gyöngyi hozzátette, nem csak a sok adományt köszönheti meg, hanem azt is, hogy meghallgatták őt, így lelkileg is segítettek neki. Többen felajánlották azt, hogy autóval elviszik Szegedre, így nem kell buszozniuk.
– A cikk után nem csak támogatást, hanem támadást is kaptunk, amelyeket csak visszahallottam az óvodából és a városból. Sokan azzal jöttek, hogy Kriszti nem is súlyos beteg, ha közösségbe tud menni. Volt, aki az orvosi papírokat is elkérte – mondta szomorúan.
Az anyuka elmesélte, hogyan alakultak Kriszti MRI-vizsgálatai is. A felvételek alapján kiderült, hogy a kislány mellkasában újra kialakult egy 4 centiméter átmérőjű jóindulatú daganat, a gerincvelője 7 milliméterre kitágult, illetve a kisagyánál találtak rendellenességet. Májusban gasztroenterológushoz mennek, hogy kiderüljön, mire lehet allergiás Kriszti.
– Még egyszer meg szeretném köszönni ezt a rengeteg adományt és szeretet, amelyet kaptunk az elmúlt hetekben. Sosem tudom meghálálni azoknak, akik gondoltak ránk – mondta meghatódva az édesanya.