Dalos délután Mindszenten

Már több évtizede hagyomány megtartani a népdaléneklési versenyt, március 15.-e környékén. Az idei évben újdonság volt, hogy óvodás korosztálynak is versenyt hirdettek.
Összesen 13 gyerek énekelt egy vagy két dalt. Volt, aki egyénileg indult, és voltak olyanok is, akik párban vágtak neki a megmérettetésnek.
A 3 tagú zsűri első sorban az éneklés tisztaságát pontozta, de szempont volt a dalválasztás is.
Az első helyen Tőkés Noémi végzett. A második Csoma Tünde és Török Mónika kettős lett. A harmadik helyet Rózsás Ramóna szerezte meg.
Sz.Viktor