Újraéled Kiszomboron a sakkozás

Első alkalommal rendeztek úgynevezett falusi amatőr sakkbajnokságot szombaton a kisszombori könyvtárban. – Régen nagy hagyománya volt a községben ennek a szellemi sportnak, még csapat is volt, csak a szervező halála után ez megszűnt, engem Balázs Zoltán önkormányzati képviselő keresett meg, hogy újból beinduljon a sakkozás Zomboron – nyilatkozta Bartos Ferenc, a Csongrád Megyei Sakkszövetség elnöke, FIDE-minősítésű versenybíró. Ennek köszönhetően szervezték meg ezt a versenyt, melyre négy helyi mellett két makói is nevezett.
Negyedórás volt egy parti, s a résztvevők kis száma miatt körmérkőzéseket játszottak. – A szabályok ugyanazok voltak, mint egy nagyobb versenyen, vagyis aki megfogott egy figurát, azzal lépnie kellett, az ellenfél bábújához pedig csak úgy nyúlhatott hozzá, ha tényleg le is ütötte, valamint a megszabott gondolkodási időt túllépő automatikusan veszített – sorolta az elnök. Mivel ez egy kis bajnokság volt, így nemtől és kortól függetlenül is összesorsolták a játékosokat.
A mezőny legfiatalabb tagja a mindössze 12 esztendős Trutz Nikoletta volt. – Nemrég sakkozom, édesapám tanított meg rá – árulta el a helyi Dózsa György Általános Iskola 5.b osztályos kisdiákja. Nikolettától még a partik előtt megtudtuk, hogy ez az első versenye, így természetesen izgul. Ettől függetlenül mindent megtesz annak érdekében, hogy győzzön. Nikoletta amúgy igen sportos kislány, mivel kézilabdázik és focizik is.
Egykoron alig múlt 6 éves a makói Mucsi Ferenc, mikor édesapja megmutatta neki a különféle sakklépéseket. Azóta is töretlen ezen a szellemi sport iránti lelkesedése. – Egy újságban láttam, hogy lesz ez a kiszombori verseny, így eljöttem rá – fejtette ki a férfi. Mucsi Ferenc elmondta: részt vett már néhány amatőr versenyen, kisebb-nagyobb sikerrel. – Nagyon jó szabadidős elfoglaltságnak tartom a sakkot, élő partnerekkel sokkal jobban szeretek játszani, mint a számítógépes programokkal – tette hozzá a makói sakkozó.
Az amatőr bajnokság végeredménye: 1. Szabó Imre (Makó), 2. Mucsi Ferenc (Makó), 3. Kocsis János, 4. Sirokmán Gábor, 5. Zombori Ádám és 6. Trutz Nikoletta (mind a négyen kiszomboriak).
Munkatársunktól. K.