Farkas Éva Erzsébet: az unió nem tudta megvédeni a kontinenst

MH
A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián részt vevő polgármesterek politikai nyilatkozatot fogadtak el. Rögzítették: minden eszközzel fellépnek a kötelező betelepítési kvóta ellen, és támogatják a kormány ezt célzó intézkedéseit, így a kvótaellenes népszavazást is.
Magyarország határa biztonságos – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter szombaton Budapesten, A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián, amelyen a részt vevő polgármesterek politikai nyilatkozatot fogadtak el a kötelező betelepítési kvóta ellen.
Farkas Éva Erzsébet Makó polgármestere arról beszélt, hogy az Európai Unió nem tudta megvédeni a kontinenst, ezért 2016-ban is nehéz év várhat Magyarországra. Köszönetet mondott ugyanakkor a kormánynak azért, hogy megvédte a határ mentén élőket. Kérte egyúttal, hogy zárják be a közeli nagyfai befogadó állomást, ahogyan azt is, hogy ha a helyzet indokolja, azonnal kezdjék meg a határzár építését a magyar-román határon.
A kétórás konferencia végén a résztvevők elfogadtak egy nyilatkozatot, amelyben elfogadhatatlannak nevezik, hogy az EU által „erőltetett” kötelező betelepítési kvóta alapján „Magyarországra százezres nagyságrendben telepítenének bevándorlókat” a magyar parlament, önkormányzatok, helyi lakosok megkérdezése, jóváhagyása nélkül. Rögzítették: minden eszközzel fellépnek a kötelező betelepítési kvóta ellen, és támogatják a kormány ezt célzó intézkedéseit, így a kvótaellenes népszavazást is.