Makó – gyerekszemmel

Gajáta Fanni – Makó
Nem mindennapi projekttel állt elő Deneus Eliza, Márton Barnabás és Szabó Bálint: a három ötödikes kisdiák egy imázs videót készített a Maros-parti városról amerikai gyerekeknek. A készítők elmondták, hogy velük egyidős diákokkal beszélgetnek, akik szintén egyházi iskolában tanulnak, csak éppen Amerikában. A kapcsolattartásban az intézmény nővérei sokat segítenek.
– Egy amerikai osztállyal Skype-olunk és nekik szeretnék bemutatni a várost – kezdett bele Eliza. – Az ötlet úgy jött, hogy Bálint készíteni szokott videókat. A tanárnőnk megkért, ha tudunk valamit, akkor csináljunk – vette át a szót Barnabás.
A kamera mögött Bálint, mellette Barnabás ötleteket ad.
A videóban Makó nevezetességei állnak a középpontban, így a Hagymatikum és a Hagymaház mellett a Maros-partot, a Kalandpartot, a József Attila Múzeumot és a főteret is bemutatják. Az anyagot egy nap alatt, február 27-én forgatták le a gyerekek.
– Igazából gyorsan kellett dolgozunk, mivel március 7-re kellett elkészítenünk. Még egyelőre csak a nyersanyag van meg, de még finomítunk rajta – mondta Bálint, akitől a videózás nem áll messze, hiszen Czibolya Kálmántól tanulja az alapokat. Egy országos versenyen első helyezést ért el a korcsoportjában, illetve Görögországban is már járt a videóival. – Az elkészítés csapatmunka volt, Eliza és Barnabás adta az ötleteket, én pedig megvágtam.
Elizáék szerint az amerikai diákok kedvesek. Mivel ez a kapcsolattartás remek lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra, ezért szívesen beszélgetnek velük. Azonban abban egyetértenek, hogy egy kicsit gyorsabban beszélik a nyelvet, mint ők.
A gyerekek mindenképpen szeretnének még közösen készíteni valamilyen rövidfilmet, hiszen jó mókának találják.
Az amerikai diákoknak készült videó.