Mese és irodalom muzsikába öltve

A Varázsének című gyermekműsorával március 7-én, hétfőn, a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központba látogat a szekszárdi Holló Együttes.
Az 1980-as években alakult – gitárt, furulyát és tamburát is felvonultató – muzsikustársulat elsősorban a nagy magyar irodalmi klasszikusok ihlette gyermekdalairól és előadásairól ismert.
A repertoárjukban ott találjuk Weörös Sándor, Arany János, Ady Endre, Petőfi Sándor, Tóth Árpád vagy épp Csokonai Vitéz Mihály néhány költeményét is.
Forrás: Youtube.com/együtes Holló
A zenekar immáron tucatnyi lemezt és sok ezer fellépést tudhat maga mögött. Dalaik megjárták már a Magyar Rádiót, állami tévét, és más médiumokat is.
Forrás: Youtube.com/MESE TV – dalok, mesék, rajzfilmek gyerekeknek
Hódmezővásárhelyen rögtön három koncertet is adnak. Az elsőt délelőtt tízkor, a másodikat délután egykor, az utolsót szinte rögtön utána, fél háromkor.
Jegyek a BFMK jegypénztárában kaphatók 750 forintért.