Versenyt (is) tapasztalni… – Eredményekkel!

A természettudományos tárgyak rejtelmei a tapasztalás útján tárulnak fel leghatásosabban. A kémia esetében ez fokozottan igaz: kísérletek, reakciók, vegyületek. Igazi vegykonyha. A szerdai kémiaversenyen, ami Hevesy György Nobel-díjas tudósról kapta a nevét, az iskolai tantermekben, laborokban megszerzett elméleti és gyakorlati tudás megmutatására, megmérettetésére volt egy jó alkalom.
A megyéből 190 7. és 8. osztályos diák töltötte ki ezen a napon a feladatlapot, amely összesen nyolc feladványt tartogattok a kémia kis tudorainak. Hódmezővásárhelyen 31 tanuló vett részt a versenyen, reménykedve abban, hogy a legjobbak között teljesítenek, és továbbjutnak a megyei fordulóra – tudtuk meg Szabóné Tanács Valériától, a verseny szervezőjétől.
A helyszín a Szenti István Általános Iskola volt, ahol kiemelten fontos a természettudomány, illetve környezeti nevelés, így a kémia tantárgy oktatása is. A tehetségek kiválasztását már negyedikes korban elkezdik ebben az iskolában (nemcsak a kémia terén) – mesélte Walterné Böngyik Terézia igazgatónő –, és egészen nyolcadik osztályig nyomon követik a működésüket, illetve segítik a pedagógusok a tudás minél jobb elmélyülését, kiterebélyesedését.
Eredmények:
7. osztály
Tanuló Neve |
Iskolájának neve |
Felkészítő tanár |
Pontszám |
Helyezés |
Sebők-Papp Emma |
Kertvárosi Katolikus Általános Iskola |
Papp László |
76 |
1 |
Herke Flóra |
Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola |
Garai-Szabóné Póth Edit |
72,5 |
2 |
Molnár Csaba |
KLIK Németh László Gimnázium, Általános Iskola |
Bodrogi Judit |
70 |
3 |
Karsai Endre |
Kertvárosi Katolikus Általános Iskola |
Papp László |
62,5 |
4 |
Nagy Dániel |
Mindszenti Általános Iskola |
Antalné Kardos Csilla |
62 |
5 |
Szűcs Barnabás |
KLIK Németh László Gimnázium, Általános Iskola |
Bodrogi Judit |
62 |
5 |
8. osztály
tanuló neve |
Iskola neve |
Felkészítő tanár neve |
Pont |
Helyezés |
Venczel Fruzsina |
Kertvárosi Katolikus Általános Iskola |
Papp László |
63 |
1 |
Vas Benedek |
Kertvárosi Katolikus Általános Iskola |
Papp László |
61,5 |
2 |
Szögi Richárd Jácint |
Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola |
Bari Tiborné |
60,5 |
3 |
Dratsay Dénes |
Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola |
Tóth Emőke |
52,5 |
4 |
Vígh Martin |
Mindszenti Általános Iskola |
Antalné Kardos Csilla |
51 |
5 |
ÉR.