Életre ítélve – Wittner az Emlékpontban

Hatvan évvel az 1956-os forradalom után még mindig számos feltáratlan, tisztázatlan körülmény várja a magyarázatot. Az igazság talán sohasem fog teljes mértékben kiderülni. Egy-egy személyes nézőpont azonban segíthet átérezni, milyen lehetett fiatalnak lenni az ’50-es évek kőkemény Rákosi-diktatúrájában, milyen lehetett harcolni egy eszméért, majd bűnhődni egy talán soha el nem követett bűnért egy egész életen át.

Wittner Mária alig 20 évesként élte át a forradalom minden mélységét és magasságát. Ott volt a rádió ostrománál, vállvetve harcolt a Corvin köziekkel, elmenekült, majd bízva a politikai vezetés szavahihetőségében, visszatért Magyarországra, hogy itt aztán a börtön fogadja. És nem is csak az, hanem a halálos ítélet. Harcostársával, Havrila Béláné Sticker Katalinnal együtt elsőfokon a halált szánták nekik.  – Kidolgoztunk a Katival egy tervet: semmi érzelem. Fapofa. Ez sikerült is. Aztán hogy ez hogy csapódott le az emberben, az már egy más kérdés. Nagyon nehéz beszélni erről még mindig. Nem is hiszem, hogy ezt meg lehet magyarázni, ezt át kell élni. Ha kivégeztek volna, akkor tíz perc és kész, de engem életre ítéltek, és rátettek egy hatalmas keresztet a vállamra, amit cipelni kell.

Hiszen Wittner esetében az ítéletet életfogytiglanra módosították a másodfokú tárgyaláson. A beszélgetés folyamán – amelyet Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze vezetett – életrajzszerűen vonultak fel a különös sors egyes állomásai. Wittner Mária beszélt gyerekkoráról, a karmelitákhoz fűződő kapcsolatáról és a hit erejéről, a forradalmárokkal való találkozásáról, arról hogyan segítette őket az egész város, a siralomház vészterhes időszakáról, illetve a lassú börtönévekről. 1970-ben szabadult, hét évvel az általános, 1963-as amnesztia (amikor elvileg minden ötvenhatos politikai fogoly szabadon távozhatott) után. Elvileg. A hallgatással és hazugsággal elkendőzött valóság azonban egészen mást mutatott, hiszen Wittner az utolsók között, de nem utolsóként szabadult az ötvenhatosok közül.

A bűnösök, a hóhérok mostani (valljuk be kései) felelősségre vonásáról pedig ezt gondolja Wittner Mária: „Ez a dolog engem komolyan mondom, nem érdekel. 1992-ben kellett volna ezt megtenni. De az Isten ítéletét senki nem fogja elkerülni, akár hisz benne, akár nem. Mindenki felelni fog érte.”

ÉR.