Lovas télbúcsúztatás Vásárhelyen – Galéria!
Sikeres télűzésen vannak túl Vásárhely lakói, hiszen gyönyörű napsütésben vonultak fel a beöltözött lovasok.

Zsuzsanna napján különféle megfigyelésekkel igyekeztek megjósolni, meddig tart még a hideg tél, és milyen lesz a következő mezőgazdasági év sikere. Figyelték, hogy lehet-e a tavaszi hírnöke, a pacsirta dalát hallani. A nagyböjti időszakban nemcsak a húsos ételektől kellett tartózkodni, de a hangos mulatozástól is.

„Nagy meglepetésünkre egyre kreatívabb jelmezeket mernek bevállalni a lovasok a lovaikkal, hiszen ilyenkor a lovak is ki vannak maszkírozva. Összesen körülbelül 60 lovas és fogatos díszelgett Hódmezővásárhely főterén.” – mondta el Sonkoly Ágnes, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ rendezvényszervezője.

A lovas felvonuláson túl egy dramatikus játékkal illetve is készültek a szervezők. Továbbá a Varga Tamás Általános Iskola színkörösei is előadták Zsuzsanna napi játékukat és a Kankalin Néptáncegyüttes táncműsorral szórakoztatta a nagyérdeműt.

Az egybegyűltek nem csak a látottaktól eshettek ámulatba, hanem finom, helyben sütött fánkokat is kóstolhattak.

Az eseményt maga a sötét Nagyúr, Darth Vader is megtisztelte jelenlétével, és jóízűen fogyasztotta a vásárhelyi fánkot.

A lovas szakosztályokat Kucsora István fogja össze, és a jelmezesek eredményhirdetését is ő fogja végezni az estére megszervezett vacsorán, ahol a felvonulók egy jót mulathatnak. A farsangi bált a Kenguru Panzióban fogják megtartani.

Sz.Viktor

