Szeressük egymást és együnk bonbont!

Hogy arányában melyik javára dől a mérleg, persze függ az életkortól, nemtől, élethelyzettől…

De hogy mindkét téma mindig, váltakozva vagy összekapcsolódva – mindenkit vagy így vagy úgy motivál, az biztos! Az egyik az Evés, a másikat nevezzük Szerelemnek.

Nyilván intelligencia és/vagy szokás kérdése is, hogy ezekről mennyit és hogyan kommunikálunk, illetve kell-e egyáltalán. Mindenesetre a 14-ei hétvége kapcsán, akarva-akaratlanul, ezernyi (még jó, ha csak) szimbolikus formában jön velünk szembe a téma. Igazából ki se látszunk belőle!

Akarom mondani a sok méteres nagyságú szívecskéket szorongató plüssmackótól, virágarzenáltól, szív alakú bonbonoktól és Valentin-napi utazási, éttermi, szórakozási ajánlatoktól, már azt se tudom, miért is mentem be eredetileg vásárolni, nyitottam meg a hírforrást… tettem bárhova két lépést bármilyen más ügyben!

Na jó, belátjuk: az üzlet az üzlet! Valamiből mégiscsak meg kell élni. Szóval egy csöppet fölerősítve harsog a két ösztöntéma, jeles alkalomból fakadóan: összekapcsolódva. Természetesen diktálják a nembéli és életkori adottságok, e két téma különféle kombinációs lehetőségeit… S ha nem vesszük véresen komolyan az Életet, a humor bőséges forrása fakadhat innen is.

És egyébként is. A hétköznapok mókuskerekében, estére tisztességesen elfáradó közönséges halandó – valóban – gondolkozhat néha másképp is, mint a rutin. Mármint, ami az etetést és szeretetteljes gondoskodást illeti. Különösképp, ha a dolgozó halandó családanyaként is funkcionál. Nem baj az, ha a tükörtojás-krumplifőzelék… akarom mondani: csicseriborsó-párolt répa (reforméknál így illik, nem?) vacsorára való elkészítését, időnként más jellegű szeretet-megnyilvánulás is fölváltja.

Egy szó mint száz: Szeressük egymást és együnk bonbont! Abból nagy baj nem lehet.