A messzeségből érkezett a csúcsra
A makói önkormányzat által 2001-ben alapított Páger Antal-színészdíjat tizenötödik alkalommal ítélték oda. Az 5 fős szakmai kuratórium 2016-ban Csuja Imrét választotta erre az elismerésre, a Jászai Mari-díjas érdemes művész ünnepélyes keretek között vasárnap a Hagymaházban vehette át a gyűrűt Farkas Éva Erzsébet polgármestertől. – Rogyadozó térdekkel tettem mindezt, hiszen egykoron senki sem hitt abban, hogy én Hajdúnánásról, onnan a messzeségből, pláne nem elsőre, bejutok a színművészeti főiskolára – árulta el Csuja Imre.
Már kisgyermekként – igaz, nem tudatosan – de már készült a színészetre. – Tanyán laktunk, s az unalmas estéken nagyanyám verseket tanított nekem, idővel már fejből tudtam néhány éneket a Toldiból és a János vitézből – emlékezett vissza a múltra a Páger-gyűrűs. Mikor összejártak a szomszédok, ahogy akkor mondták: tanyázni, s kifogytak a szóból, akkor hívták a kis Imrust, aki előállt és szavalni kezdett. – Talán ez is közrejátszott abban, hogy színész lett belőlem, persze, otthon édesanyám és nagyanyám eleinte hallani sem akart erről a tervemről, de végül is ők indítottak el ezen a pályán – emelte ki Csuja Imre. Mind a mai napig a fülében cseng nagymamája egyetlen, de nagyon fontos – szinte rendezői utasítása – mely a következő: Fiam! A pontnál és a vonásnál álljál meg! Ezt 32 esztendő után is betartja.
Csuja Imre szerint ebben a díjban minden benne van, a kétségek, melyek előbbre viszik az embert, a szerencse és a sikerélmény, de a család, a barátok és a kollégák is. – Az utolsó tizenöt év sikereiből semmi nem lenne az első 17 esztendő nélkül, hiszen ezek a kezdeti lépések, a tanulás hozta meg számomra az ismertséget és a tudást, tréfásan úgy is fogalmazhatnák: az utóbbi időben feljöttem, mint a talajvíz – folytatta nevetve a díjazott. – Minél többet tud egy színész, annál kevesebbet tud, mivel mindig a nulláról kell kezdeni, a tegnapi sikert meglovagolva nem lehet nekivágni a mai előadásnak – fejtette ki Csuja Imre. A színházba eljövő közönség nem egy rossz reprodukciót akar látni, hanem arra kíváncsi, hogyan születik a szeme láttára egy jellem. Apropó, kedvenc jellem? – Konkrét nincs, mert mindegyik szerep kedves, emellett kötelező, hogy a próbák során olyant piszkáljon ki belőlem, hogy közöm legyen a figurához, különben nem tudnék estéről estére a színpadra állni és nem lenne más az egész, mint egy vacak meló – tudtuk meg tőle. Nem kell mindig főszerep, néha nagyon jól esik egy-egy epizódszerep, de ezt is úgy dolgozza ki, hogy legyen mondanivalója, igazi gyöngyszemmé váljon.
Az ünnepségen Páger Antal és Csuja Imre közötti párhuzamra is kitértek. Erről is kérdeztük. – Téni bácsiból készültem, megnéztem az interneten róla sok dolgot, az életrajzától kezdve a munkásságán át mindent, de félre a viccet, ami közös bennünk, az a szegénységből való indulás, s emiatt a kitörni vágyás – ecsetelte a színész. Páger játékát pedig nem elleste, pedig a színészek ezt szívesen alkalmazzák, hanem – ahogy fogalmazott – frontálisan pofon vágta, hogy ezt így is lehet csinálni. – A legfontosabb, hogy minden előadásnál a legszebben csiszolt gyémántot rakja le a színész a néző elé – folytatta. A további közös tulajdonságnál még megemlítette a munkabírást, a szorgalmat és az önsanyargatást. – Egy színdarab szoros keretek közé, mondhatni egy ringbe van rakva, de a színésznek meg kell találnia azt a szabadságot benne, amit egy pillanat, egy aprócska epizód jelenthet, szinte beég az agyba, hogy ebben a kicsinyke momentumban él a szabadság, s ebben szárnyalhatok, s jön a repülés boldogsága – mondta végezetül Csuja Imre.
Munkatársunktól. K.
