Böjtölő, gyere elő!

Csak egy vagy két generációval korábban, tehát még nem olyan régen, jobban együtt éltek az emberek a természettel, a világ és az év ritmusával. Megvolt mindennek az ideje és a módja. Farsangkor örültek, szórakoztak, nagyböjtben és adventben elcsendesedtek, befelé figyeltek, vasárnaponként tartózkodtak a munkától, közösségi programnak számított a mezőgazdasági munka, egy disznóvágás, nyáron felkészültek a télre, amiben benti tevékenységekkel alapozták meg a jó idő közeledtét. Ez a logikus körforgás olvadt most össze egyetlen, seszínű folyamattá, ahol dolgozunk éjjel és hétvégén is olykor, csendes időszakokban bálozunk és közös játék helyett a monitort, vagy a telefon kijelzőjét bámuljuk pihenés helyett.

Ráadásul mostani egészségtudatos világunkban rengeteg útmutatót kapunk, hogyan táplálkozzunk, mit és mennyit sportoljunk, milyen krémeket használjunk. Mindig tudatosítva persze, hogy egy kitűzött célért – általában formás külsőért, jobb életminőségért, elismerésért -, szóval mindig önmagunkért tegyük mindezt.

De ismerek olyan családokat, akik tudatosan mondtak le a tévéről, a hírekről újságokból tájékozódnak és sorozatok helyett társasoznak, mesét olvasnak, barkácsolnak. Ugyanígy, egyre népszerűbbé válik a városi nyüzsgésből való kivonulás kicsi falvakba, tanyákra. Nyilván mindenki ismer efféle történeteket, amelynek az alapja úgy gondolom, arra a harmóniára, közös, jó célokra való törekvés lehet, ami azért nem veszett ki teljesen belőlünk. Persze a kisebb elhatározások megvalósítása is ugyanolyan értékes, például a kávéhoz, édességhez, rossz szokáshoz való ragaszkodás leküzdése egy adott időszakra. Nyilván ezalatt nagyon sok mindent megtudhatunk magunkról (függőségeink, tűrőképesség, akaraterő), de ha sikerül teljesítenünk a kitűzött célt, lelkileg erősebben, magabiztosabban kerülhetünk ki. Persze, mindez csak akkor működik, ha tényleg számunkra komoly dologról mondunk le. Olvastam, hogy lehet szóböjtöt is tartani, nem tudom, erre képes lennék-e.

Felmerül a kérdés, mi értelme van, van-e haszna egy-egy ilyen elhatározásnak. (Amit nem kell hangoztatnunk másoknak, elég, ha mi tudunk róla, mert a végén az eredmény úgyis érzékelhető lesz.) És pont itt jön a lényeg: végre ne rólunk szóljon a dolog, vagyis úgy legyünk mi a főhősök a sztoriban, hogy közben a családunk, a barátaink, a munkatársaink javát szolgáljuk. Határozzunk el valamit: minden nap egy jó szót, egy nem szeretem feladatot, egy pletykálkodás nélküli beszélgetést, internet-mentes hétvégét, bármit, amit mások és benne magunk épülésére fordíthatunk. Nyilván az elején nem egyszerű a dolog – lehet, hogy később sem – de egy idő után esélyes, hogy beépül az életünkbe és jó szokásunkká válik. És ezzel mindenki csak nyerhet. Lehet halogatni az elkezdését, de nem érdemes.

Nagy kaland lesz, vágj bele most!