Groteszk?

Habár, nem mindenki gondolja ezt így. Erre lehetett következtetni abból, amit 24-e éjszakáján, nyitva tartó kocsma  előtt láthatott az arra járó. Konkrétumokban beszélve: fiatalok tömegét, épp dohányzás miatt kint ácsorogni. Kocsma előtt. Karácsony éjjel.
Biztosan én vagyok nagyon tapasztalatlan, ezért hökkentett meg. Igaz, csak a következő pillanatig, amikor is eszembe villant mindennek az előrejelzése: hiszen a saját két fülembe mondták bele néhány nappal korábban ugyanilyen fiatalok, hogy karácsonnyal kapcsolatban a „Melyik nap, kikkel iszunk?” az egyedüli fejtörést okozó gondolatuk.
Jogos a kérdés persze, ha felmerül: Mit kerestem én ilyenkor az utcán, hogy mindezt lássam?

Nos, a karácsonyi éjféli mise egy olyan – fontos mozzanattá is avanzsálható – alkalom, ami sok mindenre lehetőséget ad.  Azon túl, hogy egy csapásra megoldást kínál azok számára, akik esetleg akartak de maguktól nem tudtak megfelelő áhítatot csempészni az ünnepbe; értelmez-magyaráz; közösségi élményt kovácsol bensőséges alkalomból; nem utolsó sorban és legjobb esetben pedig összehangolja az istenit az emberivel…
Mindezeken túl azért, az oda-vissza út is tartogathat lehetőségeket – minimum töprengésre.

Mert nem csak az utcai kocsmakép bír jelentőséggel, hanem a templomban tapasztaltak is, karácsony éjjelén.
Nem tudnám megmondani, melyik helyen lehetett több fiatalt látni! Esetleg mögé gondolható, hogy utóbbiban talán nagyobb szülői nyomásra, mint előbbiben… de hogy voltak, az tény. És az sem biztos, hogy a kocsmában karácsonyozó fiatalok látványa kellett, hogy nagyobb megrökönyödést keltsen bennem, mint a templomi ministráns fiú hosszú fehér ruhája alatt lépegető neonzöld sportcipőjéé. Vagy az úrvacsoráért sort álló indiánfejdíszes lányé.

Lehet, hogy ítélkezni tényleg nem érdemes, még értékrendszer birtokában sem. És meghökkenni sem. Mert mindennek van természetesen, mögöttes oka, mint ahogy az éremnek is két oldala van.
Talán nem is groteszk mindez, így együtt nézve. Csak épp ezektől szép színes a világ. Karácsonykor is.