Kívánságok

Van egy kis ládikám otthon, amiben egy listát őrzök. Néhány évvel ezelőtt kezdtem el vezetni; felírtam rá minden vágyamat, amit elképzeltem magamnak. Mindig január első napján veszem elő – amit az első nap csinál az ember, azt fogja az év többijén is alapon – és kihúzom azokat, amiket megvalósítottam. Nagyon jó érzés, ha sokat kell eltüntetnem (volt, hogy nagyon keveset tudtam). Ilyenkor tudatosítom magamban, mennyi jó dolog történt velem az elmúlt 365 napban. Mindjárt nagyobb kedvvel eresztem szabadjára a fantáziámat és bővítgetem a listámat. Akik vallják, azt tartják, az valósul meg abból, amit elképzelünk, amit igazán hiszünk és akarunk.

Nagyon elgondolkodtató a listám, mert utólag átnézve, sok olyan is bekövetkezett, amit legmerészebb álmaimban sem reméltem. Persze, nem irreális vágyak voltak, de az akkori helyzetemben és életkörülményeimben, amikor megfogalmaztam őket, egyáltalán nem tűntek elérhetőnek. Mégis valóra váltak! Ez azt bizonyítja számomra, hogy nem szabad feladni (annak ellenére sem, hogy sok minden van a felsorolásban, ami hosszú évek óta nem alakul sehová), csak elgondolkodni azon, biztos az én utamba illő dologról van szó, s nem kell-e talán elengednem. Vagy majd csak később lesz rá szükségem, hogy teljesüljön, ki tudja?

Ez pont olyan, mint az a könyv, amit elolvasunk egy adott életkorban és jó néhány évvel később már teljesen mást mondanak ugyanazok a sorok, vagy már teljesen más a fontos ugyanabból a tartalomból. Változunk – remélhetőleg fejlődünk is – és ez így van jól. A lényeg, hogy legyen bennünk ehhez kellő rugalmasság és életkortól függetlenül fiatalos szemlélet. Nagyon becsülöm azokat az időseket, akik csak azért, hogy tudjanak a külföldön élő unokákkal, gyerekekkel beszélni, megtanulnak szkájpolni, tabletet kezelni, vagy beiratkoznak olyan tanfolyamokra, amire aktív dolgozó korukban nem volt idejük, energiájuk; nyelveket tanulnak és utaznak, táncolnak és klubba járnak. Tehát nem az idő és nem a távolság stb. dönti el, milyen lehetőségeink vannak. Rajtunk múlik, mire vágyunk, mire akarunk képesnek lenni. Van-e bennünk vállalkozó szellem, kedv új dolgokat kipróbálni, friss szemmel tekinteni dolgokra, amiket nem ismerünk, felülvizsgálni régi szokásainkat vagy elrugaszkodni az addig biztonságosnak gondolt dolgainktól.

Nem tudhatjuk, mit hoz elénk egy-egy új kezdet. Ha hallgatjuk a híreket, nézzük a világ történéseit, sokszor félelem tölt el bennünket. Egyre inkább azt sulykolják belénk, hogy veszélyes és nehéz az élet. Mi pedig már csak arra vágyunk, bár ne legyen rosszabb a folytatás, mint ami eddig volt. S azt vesszük észre, hogy nem merünk továbbálmodni, túllépni, szárnyalni és önfeledten örülni. Csak bizakodunk, hogy egészségben, szeretetben éljük meg az elkövetkező időt. S ezt kívánjuk családtagjainknak, barátainknak, környezetünknek és mindenkinek – benne magunknak is.

Ez nagyon fontos, de még inkább az lenne, hogy együtt, összefogva, vállvetve küzdjünk közös jó célokért, egy élhető, biztonságos és fenntartható világért. S ha egy kis hangya képes a súlyának az ötvenszeresét is elcipelni, akkor vajon mire képes az ember, ha azt segítő szándékkal, erős elhatározással és hittel kezdi el?

Új esztendő következik…