Lázár: Amíg ők futballt néznek, én dolgozom

A Miniszterelnökség vezetője szerint Brüsszel le akarja nyomni a torkunkon az integráció mélyítését és erre a bevándorlókat használja fel. De a kormány több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akar. Úgy véli, a menekültügy nem pártpolitikai kérdés, ugyanakkor vannak témák, amelyekben egyáltalán nincs Orbán Viktoron kívül szövetségese, s valóban sok konfliktus övezi a személyét is. Elismeri, nehéz kormányzati két év áll a háta mögött, a viták elgondolkodtatták, de az szórakoztatja, ha vizsgáztatják, és semmiféle kudarcélményt nem jelentene számára, ha „csak” Hódmezővásárhely és Makó polgárait képviselné a politikában. A kancelláriaminiszter állítja, nem klubtag sem Ibizán, sem a futballstadionok VIP-páholyaiban, és nem is tervez felvételi kérelmet benyújtani.

– Megszállta a karácsony szelleme, hogy interjút ad a Népszavának?

– Köszönöm az érdeklődésüket, és köszönöm, hogy a magyar sajtó jónéhány munkatársával együtt a 2015-ös, 35 Kormányinfó aktív résztvevői voltak. Politikustársaim sajtóharcaitól függetlenítem magam, hiszen együttműködésünk hiányában csütörtöki találkozásaink eredménytelenek maradtak volna.

– Nem tart attól, hogy még inkább bokszzsák lesz, amiért szóba áll velünk?

– Nem tartok ettől, hiszen a Fideszben felnőtt emberek politizálnak, és tapasztalhatják, hogy a Kormányinfó nagy lehetőség mindannyiunk számára.

– Pedig többször felmerült, hogy elveszik öntől a Kormányinfót, sőt az is, hogy szívesen lemondana róla. Meddig fogja vezetni a maratoni sajtótájékoztatókat?

– Továbbra is állok rendelkezésükre. Önökkel közösen új műfajt teremtettünk, amire talán példa sincs az európai politikai küzdőtéren. Orbán Viktor ötlete, a tartalomban és időben kötetlen, és korlátlan tájékoztató, frappáns válasz arra a kritikára, amely szerint elfutunk a kérdések elől.

– Nem furcsa, hogy éppen az a miniszter szentel heti több órát erre, akinek elvileg a legtöbb feladata van?

– A kettő szorosan összefügg egymással. A miniszterelnök olyan szereplőt állít a sajtó elé, aki érdemben tud a kérdésekre válaszolni, nem pedig mellébeszél. A kormányülés valamennyi napirendjét ismerem. Véleményem és javaslatom kell legyen a szakpolitikai kérdésekben is. A folyamatban lévő ügyeket alaposan értenem kell, hogy válaszképes legyek. A többi minisztertársamtól ez azért nem várható el, mert az állam irányításának összkormányzati felelőssége rám esett.

– Örök vád a Fidesz-kormányok esetében, hogy a minisztereknek nem lehet önálló véleményük.

– Ez egy városi legenda. Készséggel elismerem, hogy a Fidesz-alapítók között van egy erős összetartás, ők valóban be tudják fejezni egymás mondatait. Ebben nem véleménydiktatúrát látok ők ilyenek, egyformán gondolkodnak. Az a Fidesz elnökségi ülés például, amelyen az alaptörvény tervezetét vitattuk meg, politikai pályafutásom legnagyobb élménye volt. A vitában résztvevő Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Szájer József, nemcsak képesek voltak egymás mondatait befejezni, hanem a politika magasiskoláját képviselték. El kell ismerni, ma Magyarországon, ők a politika nagymesterei, ők tudnak a legtöbbet a politikáról, mint művészetről és ők értik legjobban azt. Tőlük lehet és kell is tanulni. Harminc évvel ezelőtt más út vezetett a nagypolitikába, mint manapság. Intelligencia, mély tartalom és tudás nélkül nem kerülhetett fel az ember a sakktáblára. Ma más idők járnak.

– Ez a generációs kritika vonatkozik a Fidesz újabb arcaira is?

– Részben igen, bár a világ is változott: felszínesebb és gyorsabb lett. Erre utaltam a Fidesz kongresszusán: nem elég fideszesnek lenni, jónak is kell lenni.

– Apropó, a beszéde után sietve távozott is. Miért?

– Családi okok miatt nem akartam beszélni a kongresszuson, Orbán Viktor kérésére azonban mégis vállaltam. A miniszterelnök pontosan tudta, hogy a beszédemet követően haza kell mennem.

– Tehát, mire is utalt a beszédében?

– A kormányzatban és a politikai családunkban profikra van szükségünk, ezért fontos a saját politikusképzésünk. Vissza kell találnunk a fiatalokhoz, helyet kell nekik adnunk, magunk mellé kell vennünk a nemzetben gondolkodó, vidéki, tehetséges új generációkat.

– Ez mit jelent, egy újabb Századvég-megbízást?

– Nem, de nyilvánvaló, hogy akik ma a politikában vannak, azoknak is lenne mit tanulniuk. Például a régi Bibó-szakkollégistáktól.

– Érdekelne, kire céloz. Közben Tarlós István azt mondta önről…

– Sajnos nem vagyok a főpolgármester úr kedvence.

– Pont azt akartuk idézni, hogy a főpolgármester szerint ön tehetséges politikus.

– Ezt még nem hallottam tőle, ellenben a kritikái egyre élesebbek, amire igyekeztem nem okot adni. Már csak azért sem, mert régóta tisztelője vagyok. A ’90-es évek óta figyelemmel követtem a tevékenységét, és mindig nagyra becsültem. A főpolgármester úr, úgy tűnik, nem tudja a munkámat a személyemtől elválasztani. A kormány tagjaként hivatali kötelességem is, hogy nagyvonalú legyek, mégsem hagyhatom szó nélkül a személyeskedéseit. Vidéki vagyok és büszke erre, ezért fáj, ha valaki lenézi azokat, akik nem a fővárosban élnek. Tarlós István ellenséget lát bennem, holott Budapest jó szövetségest nyerhet velem.

– A kemény fogalmazásmódban azért ön is tehetséges…

– Mindig nyíltan fogalmazok, nem szeretem a hízelgést és a mellébeszélést. Mégis ügyelek arra, hogy a kritikám a személyes viszonyt ne érintse, igaz ez párton belül és kívül egyaránt. Sokkal kiszámíthatóbb és korrektebb egy olyan partner, aki világosan és egyértelműen fogalmaz, mint aki össze-vissza beszél, mást mond a nyilvánosság előtt és mást zárt ajtók mögött. Nem szeretem a kamarillapolitikát. A személyeskedés, a sértődöttség vagy a harag azonban olyan hiba, amit egy politikus nem engedhet meg magának. A tehetség és a siker pedig relatív. 2002 óta hét alkalommal sikerült a választóim bizalmát elnyernem és megtartanom. Ha engem nem is, a választóim döntését érdemes mindenkinek tiszteletben tartania.

– Ezt is ambicionálja? A helyi választók bizalmáért küzdene a jövőben?

– A közélet legszebb, legnemesebb része az egyéni képviselői munka. Ez az alapja a népképviseletnek, ez ad valódi tartalmat a politikának. Nagy erő, hogy rendszeresen találkozom azokkal, akik engem bíztak meg a képviseletükkel. Aktív és szoros a kapcsolatom a választópolgárokkal – azokkal, akik rám szavaztak, és azokkal is, akik nem. Ezt a munkát a jövőben is kitüntetésnek tekintem, ha bizalmat kapok hozzá. Az ambíciókat érintő kérdéshez hozzá tartozik, hogy nehéz kormányzati két év van mögöttem.

– Múlt idő?

– 2012-ben Orbán Viktor azért hívott a kormányzatba, hogy segítsem a munkáját. Jó kormányzással jobbá tenni, megváltoztatni Magyarországot. A gazdasági és partikuláris érdekekkel ellentétben, évtizedes berendezkedést feltörve kell a változásokat végbevinnünk, és lendületbe hozni az országot. Lassan szokták meg az ellenfelek, hogy mi, fideszesek képesek vagyunk kitartóan küzdeni a meggyőződésünkért, a céljainkért. A hajlíthatatlanságom és az általam diktált tempó befelé is sokaknak új volt.

– A Fideszben sokan azt mondják, gyorsan sikerült magát elfogadtatni, de most mégis kételyeik vannak, hogy meg tudott-e kapaszkodni.

– Erre az idő ad majd választ. Nagyon sok barátra és szövetségesre tettem szert, elsősorban frakcióvezetőként. A 263 fős frakciószövetség nagyobbik csoportjának vezetőjeként fantasztikus kihívást és hatalmas felelősséget kaptam, folyamatosan tanulhattam. Mindenkit ismerek, ami most mozgásteret ad. Az, hogy az idén bizalmat kaptam olyan nehéz ügyekben is, mint Paks, a közigazgatási rendszer átalakítása, a földárverések megszervezése, az európai uniós pénzek elosztása, azért lehetséges, mert képviselőtársaim frakcióvezetőként már megismertek. Kérdésükre válaszolva, már az is furcsa, hogy ilyesmi felmerül, hiszen 20 éve dolgozom a közéletben, 15 éve vagyok Fidesz-tag. Ennek ellenére szórakoztat, ha vizsgáztatnak, és semmiféle kudarcélményt nem jelentene, ha „csak” Hódmezővásárhely és Makó polgárait képviselném a politikában. A jövőt illetően még magamban is vannak lezáratlan kérdések.

– Azt is mondta már, hogy nem készül miniszterelnöknek. Már-már úgy tűnik, hogy érzelmileg is megérintették az elmúlt két év vitái és csatározásai.

– Ne féltsenek, szívós vagyok. Szerencsére kemény fából faragtak. A csaták inkább elgondolkodtattak, mint eltántorítanának. Sokszor kérjük számon a magyar társadalmon, a változások elutasítását, de mit várunk a választóinktól, ha mi, választottak is nehezen változunk. A Fidesz egyik legnagyobb eredménye a politikai rendszer és osztály átalakítása. Az, hogy a kisebb parlamenttel a változást magunkon kezdtük. A jövőben a múlt régi érdekeinek megtörése nagy vitákat hoz még. Gyakran kérdezik a választóim, hogy tulajdonképpen mit is csinálok. A válaszom: tanulok. Amellett ugyanis, hogy a kormány ügyeit szervezem, az ország, és talán Közép-Európa legtapasztaltabb politikusa mellett dolgozhatok, amiből minden nap tanulok. A magyar állam működéséről, vagy arról, hogyan kell kormányozni egy tízmilliós országot, talán nagyképűség nélkül mondhatom, csupán néhány ember tud komolyan valamit. 2018-ra talán közéjük kerülhetek.

– Emberileg hogyan éli meg a személyét, illetve a kormány politikáját érintő vitákat?

– A politika lényege a vitában van. Talán ezért is a parlamenti arénában érzem jól magam. Viták nélkül soha nem jutnánk eredményre. Ma a világban állítások és ellenpontok, vélemények és ellenvélemények egyenértékűek és nem kizárólagosak, ezért a vita és a beszélgetés rendkívül fontos. A személyes támadásokat szokja az ember, de nem gépek ülnek a kormányülésen, a miniszterek is emberek.

– Elfogadja az ellenvéleményeket például a kormány menekültpolitikáját illetően is?

– Németországban sok barátom van, akik teljesen másként gondolkodnak erről a témáról, mint mi, magyarok. Ezek a viták izgalmasak, hiszen létezhetnek az ember meggyőződésével és hitével szemben legitim álláspontok. Ez soha nem zavart. Sok olyan ismerősöm van, aki életében nem szavazott a Fideszre, nem is tervezi, de ettől még le tudok velük ülni egy asztalhoz. Probléma lenne, ha nem így volna. Ez persze következhet abból, amit az ember otthonról hoz, a neveltetéséből, de akár a polgármesterségből is. Nem tehettem meg, hogy a város egyik felének legyek a polgármestere. A város egészét kellett képviselnem.

– Pedig sokszor éppen az önök kormánypolitikája férkőzik be az emberek közé, s úgy tűnik, kifejezetten a feszültségekre játszanak.

– Nem gondolják, hogy az utóbbi időben ez inkább csak a választási kampányidőszakokra lehet jellemző?

– A menekültügyben nem épp ilyen indulatokat korbácsolnak?

– Ez nem jó példa, mert a bevándorlás nem pártpolitikai kérdés. Ebben biztos vagyok.

– Pedig már abból is látszik a megosztottság, hogy ön bevándorlást említ, miközben mi a menekültkérdésről kérdezzük. Más a terminológia.

– Így van, és ez önmagában is izgalmas vita. A mai magyarok viszonya a bevándorláshoz az elmúlt 25 év legizgalmasabb intellektuális kérdése. Gondoljanak csak bele: 2014-ben egyáltalán nem volt napirenden ez a kérdés. Amikor az emberek választottak, a szavazólapon a bevándorlással kapcsolatos álláspontjukat nem fejezték ki. Ez új téma, nem tudhattuk, mit is gondolnak a választók.

– Nem tudják? Hónapok óta azt halljuk, hogy a kormány megkérdezte a nemzeti konzultációban az embereket, s a „magyar társadalom véleményt nyilvánított”.

– Nem tudtuk, ezért volt szükség konzultációra. A mi kormányunk, ha nem ismeri a választók álláspontját, megkérdezi őket, nem döntünk a fejük felett. Ne felejtsék el azt sem, hogy a kerítés támogatottsága erősen kérdéses volt.

– Most is az…

– Tévedés, amióta áll, és nem jönnek a bevándorlók, azóta sokan helyes lépésnek tartják. Vannak, akik most elfogadják, négy hónapja még idegenkedtek tőle. Ebből is látszik, hogy ez nem pártpolitikai vita. Miközben megvédjük magunkat és megvédjük az országot, bennünk, magyarokban megvan a jószívűség és a nagyvonalúság is. Szolidárisak vagyunk a nálunk szerencsétlenebbekkel és segítünk a rászorulóknak. Akiről kiderült, hogy valóban menekült, mindig megvédtük.

– Ön szerint az új jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy valakiről kiderülhessen, valóban menekült-e?

– Igen, bár gyorsan észrevette mindenki, hogy itt nem politikai menekültekről van szó. Gazdasági bevándorlókat nem akarunk befogadni.

– Ennek nem az önök kampánya az oka?

– Nem, azok a politikai menekültek, akik az elmúlt 25 évben érkeztek Magyarországra, – talán 6500-an vannak – beilleszkedtek a magyar társadalomba. Ez nem egyenlő azzal, amikor százezrek árasztják el az országot illegálisan és ellenőrizetlenül.

– Mindösszesen 65-en „vették el” a magyarok munkáját, miközben önök tetemes összegű kampányt folytattak.

– Ha az uniós betelepítési kvóta életbe lép, az jövőre több ezer, utána pedig ki tudja, mennyi embert jelent. Ha egyszer ezt a kaput kinyitjuk, soha nem lehet becsukni. Ha a betelepítettek száma évről évre növekszik, amivel egyenes arányban a hazai társadalomban lévő feszültség is fokozódik, lényegesen kisebb lesz a mozgásterünk, de annál nagyobb a baj. A társadalmunk nemet fog mondani, hogy befogadjon Németországból Magyarországra áttett bevándorlókat. Van nálunk is elég rászoruló ember, ha segítünk, akkor őket kell támogatnunk.

– De a kvótarendszert is övezik még viták, például épp azzal kapcsolatban, hogy ott tartható-e a kijelölt célországban egy menekült, aki máshová akar menni. Mi értelme mégis kardoskodni?

– A rendszer akkor – és csak akkor – lenne betartatható, ha mind a 28 országban ugyanazt az ellátást kellene biztosítani. Ez a szociális támogatás csak több lehet annál, mint amennyit ma egy magyar ember segélyként kap. A kvótás bevándorlóknak sokkal több szociális ellátást kellene adni, mint azoknak, akik itt élnek Hódmezővásárhelyen. Ez elfogadhatatlan, és olyan feszültséget szülne, amit képtelenek lennénk kezelni.

– A menekültek vajon a szociális ellátásban, vagy munkában és normális megélhetésben reménykednek Európában?

– Ismétlem, a politikai menekültekkel szemben Magyarország nagyvonalú. Be kell, és be is fogadjuk őket. Aki viszont a jobb élet reményében, segélyért vagy munkavállalási céllal indul útnak, az nem politikai menekült, hanem gazdasági bevándorló. Ez két kategória, két válasszal. Gazdaságunknak nincs szüksége bevándorlókra.

– Azt reálisnak tartja, hogy aki politikai okokból elmenekül a hazájából, ne választhassa meg, hová megy?

– A kvótarendszer épp ezt a lehetőségét zárja ki, mégsem kritizálják. Lássuk be, a németek és a franciák is azzal próbálkoznak, hogy különbséget tegyenek a valódi politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók között. Különbséget is kell tenni. A délszláv válság idején ebbe a városba nagyon sok menekültet fogadtunk be. Idejöttek Zentáról, és bármelyik hódmezővásárhelyi család szívesen látta őket, segítettünk nekik. Ha nincs háború, munkáért vagy segélyért jönnek, zárt kapukat találnak. Nem vitatom, hogy vannak Európában olyan országok, ahol demográfiai problémák vannak. A magyar kormány tiszteletben tartja döntésüket, ha úgy gondolják, behívnak és támogatnak muzulmán családokat. Mi azt mondjuk, hogy a magyar családokat kell támogatni. Magyarországnak is vannak demográfiai problémái, amelyek nem fognak gyorsan megoldódni, mégsem a betelepítés a válaszunk, hanem a magyar fiatal családok segítése.

– Vannak olyan gazdasági elemzések, melyek szerint a magyar gazdaságnak szüksége lenne bevándorlókra.

– Magyarország különleges helyzetben van. Ha munkaerőre vagy járulékfizetőkre van szükségünk, akkor Kárpátaljáról vagy Délvidékről hívhatunk haza magyarokat. Nem kell, hogy nagy tömegű bevándorló csoport befogadásának társadalmi és kulturális kockázatát vállaljuk. Hiszen a külhoni honfitársainkkal nyelvi és kulturális különbségek nincsenek, ők mi vagyunk.

– Ezt az álláspontot miért kell egy nemzetvédő, idegengyűlöletre építő, félelmeket gerjesztő, terroristázós sziruppal leönteni?

– A párizsi merénylet előtt is világos volt a magyar kormány álláspontja, és ezzel már akkor sokan egyetértettek. Azóta kétség sem férhet hozzá, hogy a szélsőséges iszlám – még a legenyhébb vélemények szerint is – minimum rátelepült a bevándorlási hullámra. Mások szerint gyökeresen benne van. Bármelyik legyen is igaz, óriási kockázat, hogy ellenőrizetlenül léphetnek be Európába emberek, hogy Görögország előtt senki sem állítja meg, nem azonosítja őket, nem nézik meg, valójában kik jönnek erre a kontinensre. Kétszázharmincezer ember ment át úgy Magyarországon, hogy megtagadta a regisztrációt. Angela Merkel politikai lépésének, egyetlen sajtótájékoztatónak ez lett az eredménye. Nincs olyan ember a világon, aki meg tudja mondani, hány kockázatot jelentő ember volt abban a tömegben. A párizsi merénylet főszervezője járt Budapesten, járt a Keletinél is…

Forrás és fotó: nepszava.hu