Karácsonyi műsort rendeztek a Szőnyiben
Az iskolában már hagyomány, hogy minden évben megrendezik az ovisok karácsonyát. Az idén a 3.b osztályosok készültek műsorral, a Télapó és Ezüstmackó című mesét adták elő.

„A mesében túl kevés szereplő van, nekünk viszont 25 gyerekünk van, ezért megtartottuk a mese elejét és a végét, a közepébe pedig beleillesztettünk egy betoldást, amit közösen találtunk ki.” – mondta el Kincses Andrea tanítónő.
A közönség soraiba első sorban az óvodásokat és szüleiket várták, de a szereplők hozzátartozói is jelen voltak.

Az előadásban szereplő egyik versikét Ambrus Adél, 3.b-s tanuló írta, a jelmezek elkészítésében pedig a szülők segítkeztek.

A mesében a medve Sándor Csaba, az egyik manó Szatmári Máté, a mókus Benák Flóra Katalin, a narrátor Farkas Rihárd, a Télapó Benk Gergely Mihály, a farkas Hegyes Gergő, a krampusz Nántai Boldizsár, a másik manó Piros Rihárd volt, az elő- és utószót pedig Ambrus Adél mondta.

Sz.Viktor

