Időben „kimenekítették” Orbánt

Fontos bizonyítékokat talált a nyomozó hatóság a kormányfő ellen állítólag merényletre készülő két férfinél – értesült lapunk, ám ezekről a megtalált bizonyítékokról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el részleteket. Érdeklődésünkre csak annyit mondtak: szakértők bevonásával vizsgálódnak.

Egy – Orbán Viktor lakása közelében élő – forrásunk szerint sem a meghiúsított merénylet napján, november 22-én, sem azóta nem tapasztalták, hogy a kormányfő védelmét megerősítették volna. Korábban, mint mondták, már akkor is látható jelei voltak a fokozottabb védelemnek, ha egy marginális csoport kormányellenes tüntetést hirdetett meg a belvárosban.

Információink szerint az állítólagos merénylet tervezett időpontjában a terrorelhárítók – a TEK megfogalmazása szerint – jó előre „kimenekítették” Orbán Viktort onnan, ahol az előzetes információk alapján lecsaptak volna rá a támadói. A kimenekítés már azelőtt megtörtént, hogy a gyanúsítottak, M. Péter (62) és R. Gyula (60) elindultak volna végrehajtani tervüket. Csak a kimenekítés után csaptak le a szélsőséges párosra. Egyes szakemberek véleménye szerint túlságosan is hamar vonták ki őket a forgalomból, vagyis túl távol attól a helytől, ahol a merényletet elkövették volna.

Pintér Sándor belügyminiszter és Hajdu János, a TEK főigazgatója egyaránt védelmébe vette az akció műveleti parancsnokát, mondván: nem akarta megkockáztatni, hogy az elszánt és felfegyverzett szélsőségesek a nagy tűzerejű fegyvereikkel túlságosan hosszú ideig autózzanak a városban.

Az elfogási akció azonban nem volt zökkenőmentes. A TEK rajtaütéseinél nem megszokott, hogy a célszemélyeknek módjuk, esélyük legyen az ellenállásra. Információink szerint azonban ebben az esetben a korosodó, állítólagos merénylők megkísérelhették az ellenállást. Sőt amint az a közmédia Kékfény című műsorában elhangzott, még azt is meg tudták kísérelni, hogy a náluk lévő lőszerek egy részét szétszórják.

Rendőrségi forrásaink szerint a körülményektől függetlenül komolyan kellett venni a két, hatvanas éveiben járó férfit. Olyan bizonyítékok kerültek elő ugyanis a náluk tartott házkutatásokon, amelyek eltökéltségről, kétségbevonhatatlan szándékról árulkodtak. Az akció időpontjához közeledve megváltozott a két férfi viselkedése; elszántak, céltudatosak, zárkózottabbak és fegyelmezettebbek lettek. A gyanú, hogy aznap a kormányfő elleni merénylet szándékával ültek autóba, akkor is fennáll, fogalmazott egy, az ügyet jól ismerő belügyi forrásunk, ha egyelőre még csak lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket.

A két férfi és a titkosszolgálatok által 15-20 fősre becsült létszámú – a merénylettől amúgy elhatárolódó, a lesből támadást magától és ­tagjaitól egyaránt „genetikailag idegennek valló” – Magyar Nemzeti Hadsereg egyike volt azoknak a szélsőséges szervezeteknek, amelyeket a magyar hatóságok már korábban is figyeltek, és a párizsi terrortámadások óta fokozott ellenőrzés alatt tartottak. Ennek keretében hallgatták le a telefonbeszélgetéseiket is.

Pintér Sándor az akció után tartott egyik sajtótájékoztatóján idézett a két férfi beszélgetéseiből, akik például „egy ólomgolyó a fejbe” alapon győzték volna meg a kormányt, hogy adja át a hatalmat. A Szálasi Ferencet mártírként emlegető és gyakran idéző szélsőségesek emellett úgy vélték: „Azok, akik ma a törvényeket hozzák, birkák, buták, közönséges bűnözők, hazaárulók és kivégzendők.”

Kérdés persze, hogy ezek a lehallgatott beszélgetések a bizonyítás során mire lesznek elegendők. Rendőrségi szakértők emlékeztettek rá, hogy a móri mészárlás után a rendőrség lehallgattatta az első körben meggyanúsított Hajdú László és Kaiser Ede zárkáit. Később Hajdú bűnösségének bizonyítékaként tárták a bíróság elé azt a felvételt, amelyen a férfi arról beszélt, hogy „hétmillióért vágta haza a hat birkát”. Évekkel később aztán kiderült, hogy Hajdúnak mégsem volt köze a móri mészárláshoz.

Forrás és fotók: nol.hu