Történelemrajongókat kapcsolt le a TEK

Másfél napja egy hétvégi TEK-akció, egy fegyverekkel teli autó, egy „bombalabor” és egy „nemzetközi beágyazottságú szélsőséges” csoport tartja lázban a magyar közvéleményt.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának nyilatkozatai egy négytagú terroristagyanús bandát sejttettek, az ügyészség azonban csak az egyikük előzetes letartóztatását indítványozta, ráadásul a bíróság azt is elutasította. Kiderült, miért.
A Fővárosi Törvényszék, a kényszerintézkedésről döntő Budai Központi Kerületi Bíróságra hivatkozva azt írja, hogy a hozzájuk beadott iratokban semmi sem utal arra, „hogy az édesanyjával és nevelőapjával élő, a második világháború iránt hobbi szinten érdeklődő terhelt bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel, vagy hogy megszerzett tudását és vegyi anyagait a közrend vagy személyek élete ellen kívánta volna fordítani”, sőt mindennek éppen az „ellenkezője valószínűsíthető”.
Hozzáteszik, „nincs adat szélsőséges nézetekre és – azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar – külföldi kapcsolatokra sem”.
A bíróság szerint a kocsijukban egyébiránt világháborús relikviákat (páncéltörő gránátot, repeszgránátot, tojásgránátot, lőszereket, illetve lőport) találtak, melyeket egy Veszprém melletti erdőből hoztak el.
A gyanúsított büntetlen előéletű, egyéb büntetőeljárás hatálya alatt sem áll. Mivel tőle valamennyi felszerelését lefoglalták, a bíróság álláspontja szerint nem kell alappal tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő, újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el – olvasható a törvényszék közleményében.
(Borítókép: illusztráció; forrás: TEK.gov.hu)