Makóról a serpák földjére

A sok munka után, kikapcsolódásként egyesek bélyeget gyűjtenek, mások ultiznak a haverokkal, ezzel szemben Rozsnyai Sándor hegyet mászik. – Kilenc esztendeje ragadott magával ez a szenvedély, elsőként a romániai Retyezát-hegységben jutottam fel 2500 méter magasra, s innen nem volt megállás – folytatta mosolyogva a makói autószerelő. Rozsnyai Sándor két esztendeje a Himaláját hódított meg, nem a legmagasabb pontját, “csak” az 5644 méteres Kala Patthart. A nepáli expedíció élményeit osztotta meg hétfő este a József Attila Könyvtárban az érdeklődőkkel.

A háromrészes sorozat első részében a fővárosról, a mítoszokkal teli Katmanduról mesélt a hegymászó. – Mivel egyre magasabb csúcsokra török, így folyamatosan fejlődöm mint erőnlétben, mint felszerelésben, osztrák és szlovén hegyekben készítettem fel magam Nepálra – árulta el Rozsnyai Sándor. Elsősorban a kemény hidegben való mászáshoz kell hozzászokni, ami azt is jelenti, hogy idővel az ember beéri a létminimummal is. – Egy korty forró teának, vagy egy fél müzliszeletnek is hietetlenül tud örülni az ember több ezer méter magasan – tudtuk meg Rozsnyai Sándortól.

Huszonnyolc kilós terhet cipelt magával. Ezért nagyon ügyelni kellett arra, hogy csak a legszükségesebb dolgokat csomagolja be. Magas kakaótartalmú csokoládé, müzli, pezsgőtabletta és palackozott víz is lapult a hátizsákjában. A felolvasztott hó ugyanis nem megfelelő ital, nincs benne semmi ásványi anyag, csak a gyomrot terheli meg.

Arra kérdésre, milyenek a nepáliak, a következőket válaszolta. – Végtelenül nagy a szegénység az országban, sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint mi – felelte a makói hegymászó. Ennek ellenére az ottani emberek tele vannak optimizmussal, mosolyogva fekszenek le és mosolyogva ébrednek, igazán irigylésre méltó ez a hozzáállásuk – tette hozzá végül Rozsnyai Sándor.

Munkatársunktól. K.